Felfigyelt a BBC a Dunában fuldokló sasokat megmentő magyar kajakos párra

fuldokló
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 05. 14:27

Egy magyar pár, Kis Klaudia és Varga Richárd egy olyan kihívásban vesznek részt, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a Duna szennyezettségére, ennek keretében pedig 2850 kilométeres utat tesznek meg a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig - adja hírül a bbc.com.

Rétisas - illusztráció Forrás: Nick Sokolov/pixabay.com

Útjuk során azonban madárbalesetnek voltak szemtanúi, két rétisas fuldoklott éppen, akik valószínűleg összeverekedtek és úgy össze is gabalyodtak, hogy nem tudtak szétválni. Richárd egy mentőkötél segítségével a kajakra húzta és kivitte az egyik madarat, míg a másik tovább úszott.

Őt Klaudia próbálta a kajakra csalogatni, amit végül úgy sikerült elérni, hogy a két kajak összezárt előtte, így fel tudott kapaszkodni, de nem sokkal később vissza is ugrott a vízbe, így aztán a partig vezető út nem volt épp a legzökkenőmentesebb. Végül ő is szerencsésen partot ért, Klaudia és Richárd pedig folytatták útjukat, mely összesen körülbelül három hónapot vesz igénybe - a pár tagjai egyébként pont ennyivel a nagyszabású projekt előtt ismerték meg egymást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.