Születésnapjához időzítve miniszobrot avattak Bódi László "Cipő", a Republic együttes egykori frontembere emlékére szülővárosában, Ungváron – olvasható az MTI hírei között.
A Kárpátalján is rendkívül népszerű együttes énekese 1965. május 3-án született Ungváron. Igaz, hogy csak egyéves koráig élt a megyeszékhely közelében fekvő Kisgejőc községben, de mindig szeretettel gondolt a szülőföldjére, ahol gyermekkorában gyakran vendégeskedett a rokonainál – mondta az avatóünnepségen Bódi Marica, a 2013-ban elhunyt énekes húga, akit telefonon kapcsoltak a szervezők.
Fegyir Sándor turisztikai szakértő az ünnepségen arról beszélt, hogy a kis szobor Ungváron már a 46. ilyen alkotás. A turisták körében egyre népszerűbb miniszobrok jelentős része magyar vonatkozású: az Ung jegén korcsolyázó Csontváry Kosztka Tivadartól a Rubik-kockán át Bartók Béláig és Liszt Ferencig.
Az ungvári magyar főkonzulátust képviselő Kovács Attila konzul elmondta, hogy ez a kis szobrocska lehetőséget biztosít arra, hogy a következő generáció is megismerje Bódi László "Cipő" munkásságát. Az alkotás elkészítését és a környéke rendezését a főként ukrán nemzetiségű fiatalokból álló Armada Karpat civil szervezet kezdeményezte és finanszírozta. Vezetőjük, Roman Mehela az MTI tudósítójának elmondta, hogy tevékenységük egyik fő iránya a kárpátaljai származású neves személyek emlékének ápolása, függetlenül a nemzetiségüktől és attól, hogy hol alkottak.
Bár az MTI hírében nem említi, jellegzetes vonásai alapján ezt a miniszobrot is vélhetően Kolodko Mihály, a szintén Kárpátaljáról származó képzőművész készítette, aki hazánkban is számtalan alkalommal szerzett sokaknak örömet vagy okozott meglepetést a legváratlanabb helyeken előbukkanó apró szobraival.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.