Újra várja a látogatókat a Szegedi Tudományegyetem füvészkertje, ahol az elmúlt hónapokban jelentős fejlesztések zajlottak. Az intézmény közleménye szerint a járvány miatti kényszerű zárvatartás idején egy multifunkcionális épülettel, újraaszfaltozott utakkal, felfrissített japánkerttel, azon belül egy új tori kapuval és egy megújult rendszertani gyűjteménnyel lett gazdagabb a botanikus kert, írja az MTI.
Németh Anikó igazgató közölte, hogy a bejárathoz felhúzott új épületben a pénztár mellett egy büfé, két mosdó, valamint egy terasz is helyet kapott. Ez utóbbi - amikor már a járványügyi előírások lehetővé teszik - különböző tematikára épülő kiállítások vagy a gyermekeknek szánt csoportos foglalkozások helyszínéül szolgál majd.
A botanikus kertet védettségi igazolvány nélkül bárki megtekintheti, a trópusi üvegház azonban egyelőre zárva marad. A maszkviselés az intézmény teljes területén kötelező. A páfrány- és az orchideaházba a védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be.
A füvészkert munkatársai a trópusi esőerdőt idéző környezetet varázsoltak az egyik fóliasátor alá, hogy ideálisak legyenek a körülmények a lepkéknek: 70 százalékos a páratartalom és 30-35 fok közötti a hőmérséklet. A bábszekrényben lévő bábokból - melyek havonta érkeznek Costa Ricából - folyamatosan bújnak elő a pillangók. A vendégeknek nem mindennapi élményt jelent a Dél-Amerika trópusain honos pillangók megfigyelése, fotózása.
A sétautat bejárva csaknem húsz lepkefaj 250-300 színpompás, trópusi képviselőjével találkozhatnak az érdeklődők. Nagy részük különösen napsütéses időben aktív, ilyenkor a növények között cikáznak, borongósabb időben pedig összecsukott szárnyakkal megpihennek a növények levelein, ágain. A lepkekert védettségi igazolvánnyal látogatható.
Június 26-27-én rendezik meg a VIII. Szegedi Levendula és Rózsa Napokat, ahol színvonalas koncertekkel, színházi, ismeretterjesztő-, egészségmegőrző előadásokkal és bemutatókkal várják a levendula és a rózsa szerelmeseit. Az előadásokon kívül egész nap kézműves termékek vásárán válogathatnak a különböző ajándéktárgyak, ékszerek, természetes alapanyagú kozmetikumok és élelmiszerek között, emellett levendulát, egzotikus és évelő növényeket is vásárolhatnak. Mindkét napon gyermekprogramokkal és kézműves foglalkozásokkal készülnek a kisgyermekes családoknak – írják a Fűvészkert weboldalán.
Július 24-25-én ünneplik a XIV. Lótusznapokat, az évről-évre a tóban megújuló indiai lótusz virágzását. Erre a két napra távol-keleti hangulatot varázsolnak a Füvészkertbe, zenével, tánccal, ízekkel és illatokkal idézik meg a kelet varázsát. A látogatókat a lótuszos tónál a víztükör fölé magasan kiemelkedő sötét rózsaszín lótuszvirágok tömege fogadja. Idén lesz mantrakoncert, fellép a Kirtan Jam és Lantos Zoltán hegedűművész, Virágh Balázs segítségével pedig a Pakhawaj tradícióba is bepillantást nyerhetnek. A két nap alatt láthatnak tradicionális templomi táncokat és az indiai ruhaviselet rejtélyeiről is fellebbentik a fátylat. Egy kis ízelító a csodálatos virágok látványából!
A kínai kultúra iránt érdeklődőknek a Konfuciusz Intézet standját, a kalligráfiát, a kínai teázást, kínai festészeti kiállítást, valamint a mediball és kung fu bemutatókat ajánlanak. A Naplegenda társulat világzenei koncertjén pedig a különleges keleties hangzású hangszereké lesz a főszerep. Ezen kívül az lesz origami hajtogatás, koreai teaszertartás jóga-, és harcművészeti bemutatókk, hennafestés, kézműves vásár. További információkat ide kattintva kaphatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.