Hazánk rendszeres fészkelő és legnagyobb vöcsökfaját, a búbos vöcsköt, a Kis-Balaton egyik rejtett öblözetében sikerült megfigyelni, ahogyan a hím és a nőstény gyönyörű nászruhájukban eljárták látványos násztáncukat egymásnak – írja oldalán a Balaton-felvidéki nemzeti park.
A pár percig tartó szertartás szépen fokozatosan történt, először csak úszkáltak a vízen, egymással ellentétes irányban, majd egyszer csak a hím és a tojó kitárták szép, vörösesbarna tollgallérjukat és szarvacskára emlékezettő bóbitájukat, majd lebuktak a vízfelszín alá, hogy a csőrükben a felszínre hozott növényi részekkel kiemelkedve a vízfelszín tetejére, begyüket egymásnak feszítve táncoljanak.
A búbos vöcskök násztánca páronként változik, de minden esetben látványos. A násztánc eljárása után, amely során megtörténik a párválasztás, elkezdik építeni utódaik számára a fészküket. Az úszó fészket általában a sűrű növényzetben valamely holtág, mocsár vagy más állóvíz felszínén nádból, gyékényből, hínárból és más vízinövényekből építik.
Ebbe a gondosan óvott fészekbe tojja a tojó az 5-7, eredetileg kékeszöld, később a rothadó növényektől sárgásbarnává színeződő tojást, amelyek 19-20 nap alatt kelnek ki. Mindkét szülő részt vesz a költésben, majd a velük tartó fiókák etetésében. A kicsinyek védelmére gyakran hátukra veszik őket a szüleik, és így úsznak együtt, de a fiókák már kezdetektől fogva jól úsznak és buknak. A fiókák 20-30 nap múlva kezdenek önállósodni, de a család még jó ideig együtt marad.
A búbos vöcsök Magyarországon védett fajnak számít, természetvédelmi értéke 50 000 forint.
"Mindig tessék gondolni a kisebbekre is!"
Néhány napja a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őrével, Vers Józseffel készítettünk egy interjút, amelyben az erdő védelme mellett szóba került, hogy mit jelent a felelős túrázás, miért kellene hátizsákunkban hazavinni saját szemetünket, és miért nem segítünk azzal, ha magunkkal visszük a fészekből kipotyogott fiókákat vagy magukra hagyott állatkölyköket. Az erdőmérnök felelős kirándulókat megszólító tanácsairól itt olvashatnak.Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.