Különleges vendég érkezett a Kígyósi-pusztára

Körös-Maros Nemzeti Park
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 10. 18:00

Kis hattyút figyeltek meg március 2-án, a Kígyósi-pusztán a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai - derül ki a cég honlapjáról. Ez az északi madárfaj nagyon ritka vendég Magyarországon, idén ez volt az első felbukkanása.

Kis hattyú, Körös-Maros Nemzeti Park Forrás: Marik Pál/kmnp.hu

A fehér tollazatú, kecses madár a Kígyósi-puszta fokozottan védett területének nagy kiterjedésű vízállásain tartózkodott, más vízimadarak közelében. Táplálkozott, fürdött, tollászkodott és pihent, majd tovább is állt, mindössze egyetlen napot töltött ezen a területen.

Hazánkban három vadon élő hattyúfaj fordul elő, a bütykös, az énekes és a kis hattyú. Ezek mindegyike a vadludaknál nagyobb méretű. A kifejlett madarak tollazata fehér színű. A három hattyúfaj közül a kis hattyú a legkisebb testű, de még így is méretesebb, mint a legnagyobb vadludak. A kis hattyúk az erdőhatártól északra, sarkvidéki területeken, tundrákon költenek. A hazánkban esetenként megfigyelhető példányok valószínűleg a finn-orosz határvidékről érkeznek.

Bütykös hattyút a Balatonon és a lakott területek vizes élőhelyein is gyakran láthatunk. Az ország számos pontján összesen mintegy 400 pár költ. A Körös-Maros Nemzeti Parkban is fészkelnek, a Biharugrai-halastavakon például tavaly hat pár költött. Énekes hattyúból mindössze egyetlen pár költ néhány éve az országban, mégpedig Nógrád megyében. Kis hattyúk egyáltalán nem költenek nálunk, s évente legfeljebb egy tucatnyi példány bukkan fel. Tavaly decemberben, Csongrád-Csanád megyében összesen öt példány megfigyelését regisztrálták. Valószínűsíthető, hogy ezek egyike vetődött most el a Kígyósi-pusztára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.