Lebontották az alig 10 éves kilátót, most újat szeretnének a zalaiak

turistacélpontok
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 24. 14:22

A zala megyei Szent János-hegy és az ott található, Magyarországon egyedülálló fügeültetvény számos kirándulót vonz, ezért is szeretnék sokan, ha újra megépülne a pár éve lebontott kilátó. A faszerkezetű kilátó alíg tíz éve épült Tormaföldén, a hegyen, de állapota annyira leromlott és balesetveszélyessé vált, hogy először lezárták, majd tavaly le is bontották. Mivel azonban a hegy gyönyörű környezete és az ott található fügeültetvény számos kirándulót vonz, és a régi kilátó is kedvelt turistacélpont volt, szerencsés lenne, ha újra megépülhetne a látványosság.

A tomaföldi fügeliget Forrás: Katona Sándor/Facebook

"Kaptunk visszajelzéseket, miután lebontottuk a tornyot, hogy remélik, lesz a régi helyett egy másik, ami tovább emeli a hely hangulatát, érdekességét. Emellett több rendezvénynek is helyet adott eddig is a Szent János-hegy, a kilátó környezete, ezért azt határoztuk el, hogy építeni kívánunk egy olyan új kilátótornyot, mely az időjárás viszontagságainak ellenáll, de nem csak a kilátó szerepét tölti be, hanem több funkciót kap" – jelentette ki Kondákor József polgármester.

Már csak a fotók őrzik a lebonott faszerkeztű kilátót Forrás: Harcz Endre/Facebook

A polgármester hozzátette, hogy a terveik szerint a látogatók megkóstolhatnák a helyi borokat, megismerhetnék a helyi termékeket is, illetve egy büfének is helyet adna a létesítmény. A hegyhát borosgazdái olyan minőségi borokat állítanak elő, melyek megállják a helyüket, és minősítést szerezve kereskedelmi forgalomba kerülhetnek. Továbbá programokat is szerveznének az oda ellátogatóknak.

A tíz méter magas, vasszerkezetű kilátótornyot a régi helyére és alapjára tervezik. Az alsó szintjére három elárusító helyiséget alakítanának ki.

Az új, impozáns, a környéken egyedülálló kilátóban időszakos nyitvatartást terveznek majd előre meghatározott időpontokban. A látványterv már elkészült, a fő kérdés persze az, hogy sikerül-e forrást találniuk a megépítéséhez. A teljes kialakítás becsült költsége 60 millió forint lenne – írja a zaol.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.