Ezek az eldugott, hegyi szálláshelyek mindenkit új energiákkal töltenek fel télen

tél
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 08. 06:26
A pihenést nem egyformán képzeljük el. Van, aki lazításképp hegyet mászik, más térdig koptatja a lábát kedvenc nagyvárosának utcáin, és olyan is akad, aki egész nap egy folyóparton ül a horgászbotja mellett. A cikkben szereplő helyszínek is csak egy tekintetben egyformák: a hegyek és a téli erdő közelsége miatt. Csupa olyan szálláshelyet mutatunk most önöknek, melyek az erdő közepén, teljes nyugalmat biztosítanak a pihenni vágyóknak, csakhogy ezt különböző módon teszik. Valahol a wifi- és tévémentesség, máshol épp a tűpontos képet adó HD tévé és a Netflix adja meg azt a pluszt, ami miatt a vendégek magukénak érezhetik a helyet.

EzerErdő Vendégház

Egerbakta egy kis utcájának végében bújik meg az EzerErdő Vendégház – mögötte és mellette pedig ott az erdő. Egészen messzire el lehet barangolni az utca végén induló tanösvényen, de akár a kert végében is neki lehet indulni, hisz itt valójában nincs is - a szó hagyományos értelmében vett - kerítés.

A vendégház mindkét hálószobája úgy van tájolva, hogy a csupa üveg hátsó fal a fákra néz, így akár az ágyban heverve lehet figyelni a kinti világot vagy a hópelyhek csendes szállingózását. A szobák előtti kavicsos területen lévő padra is ki lehet ülni egy bögre teával vagy kávéval – mindkettő be van készítve a tökéletesen felszerelt kis teakonyhába, mely közösen használható helyisége a vendégeknek. A két kényelmes hálóhoz egy-egy fürdőszoba is tartozik.

Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage

Egy kis tó is van a „kertben", melynek közepén egy apró fürdőház áll: ennek is üvegből van a tóra néző oldala, bent elektromos fűtés, plédek, társasjáték és kávé. A szálláson reggelit és vacsorát lehet kérni, de extraként akár egy délutáni teát vagy piknikkosarat is összekészítenek a vendégeknek. Mindezekről bővebben az EzerErdő honlapján olvashat.

Templomvölgy Resort

A Mátrakeresztesen működő butikhotel története egy kicsit szokatlan, és pont ettől izgalmas. Amikor a jelenlegi tulajdonosok megvásárolták, még katolikus templomként működött, noha eredetileg vadászháznak tervezték és használták.

A három patak találkozásánál álló épület 2010 óta fogad ismét vendégeket, de télen egészen különös varázsa van. Fényei puhán világítanak a hideg estéken, nappal pedig teljes béke veszi körül. A mátraszentistváni sípark is közel van, mindössze tíz percnyire található a pálya – ezért a síbérletet is kedvezményesen kínálják ebben a resortban.

Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage

A hotelben hat darab kétágyas és egy kétszobás családi apartmant lehet foglalni. Az apró hotelnek saját étterme is van, ahol a szezonálisan változó étlapon szereplő fogásokhoz a környékről szerzik be a friss hozzávalókat. A reggelin kívül félpanziós vagy teljes ellátást is lehet kérni, a lehetőségekről a Templomvölgy Resort oldalán tájékozódhat.

A fák ölelése

Bükkaranyos nyaraló övezetében, Csárdaaranyoson áll a nem mindennapi nevű rönkház. „A fák ölelése" kívül-belül fenyőillatú: maga a ház kézi ácsmunkával készült erdélyi borovi fenyőből, míg az épületet kívülről is susogó fenyőerdő öleli körbe. Minden otthonos, kuckós – és fából készült.

Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage

Kint azonban nemcsak egy plédbe csavarva lehet leülni, és feloldódni a fák illatában és nyugalmában – van ugyanis egy kis extra, egy kültéri jacuzzi is a ház mellett, ahol jó érzéssel merülhetünk nyakig a meleg vízben. A levegő páratlanul tiszta, jól eső érzés lehet kifújni a feszültséget, és ezzel a hűvös, friss levegőben megtölteni a tüdőnket. A ház kialakítását sem bonyolították túl, minden egyszerűségében szép a belső terekben is.

A kétszintes házban egyszerre nyolc vendéget tudnak fogadni, de az egész házat bérli, aki lefoglalja, vagyis, ha ketten érkeznek, akkor az egész az övék. Van egy barátságos alvókuckó a nappaliban is, ebből a szobából lehet kimenni a nagy teraszra. Van ugyan egy tévé, de ha valaki használni szeretné, akkor hoznia kell magával a néznivalót például egy pendriveon, mivel előfizetett csatornák és internet nincs a házban, pontosan azért, hogy valóban pihenni lehessen. Akinek tetszik ez a nyugalmat pártoló elgondolás, ezen a linken olvashat még többet a helyről.

Tornácos Vendégház

Börzsönyben, Szokolyán újították fel a tulajdonosok azt a 30-as években – vagy akár még korábban – épült parasztházat, amely valaha módos gazdák otthona volt. Ez utóbbinak köszönhető a ház központi helye is, mivel minden fontosabb közintézmény egy kőhajításnyira van. A ház megújult és modern kényelemmel lett berendezve, ám törekedtek arra is, hogy eredeti jellegét minél inkább megőrizze az épület. Így láthatók a gerendák a mennyezeten, és megmaradt a régi cserépkályha is – igaz, csak a hangulat miatt, mivel fűteni már nem lehet vele, de helyette „láthatatlan" falfűtést építettek ki a házban. Az ablakok hatalmas (és jól szigetelt) üvegfelületein bőven árad be a fény a lakótérbe, a konyhába és az étkezőbe, a világos burkolatoknak köszönhetően pedig még légiesebbé válik az összhatás.

Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage

A házban összesen három szoba és két fürdőszoba van, de természetesen egy nagy kert is tartozik hozzá. A ház honlapján sok apró részletről lehet olvasni, többek között arról is, hogy a ház mögötti domboldal gyümölcsfái alatt birkák is legelésznek – bár velük télen valószínűleg nem fogunk találkozni.

Vackorkert

Itt nem egy házról beszélünk, hanem rögtön négy különböző kis kuckóról. Mind különálló, jól felszerelt apartman, melyek méretükben egy kicsit eltérnek egymástól. A Homoktövis 48 m²-es, a Vadkörte, a Fagyöngy és az Aranyvessző 45 m²-es, tehát a különbség tényleg minimális. A két utóbbi, vagyis a Fagyöngy és az Aranyvessző esetében egy plusz opció is van, nagyobb társaságok számára egybe is lehet nyitni ezeket.

Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage

A házigazdák itt is a természetre és a könyvekre szavaztak a tévé képernyője helyett, a házikókat pedig otthonos kényelemmel rendezték be. Sok olyan elem van a belső terekben, amitől olyan érzése támad az embernek, mintha a saját nyaralójában lenne – hangulatában ez a hely nagyon távol esik a nagy hotelek személytelen szállodai szobáitól. A Vackorkert honlapján és a fentebbi galériánkban még több képet nézegethet a házakról.

Forestside Resort

Parádóhután, a Mátrában található a házikó, mely tökéletes téli menedékhely lehet pároknak. A tulajdonosok egy negyvenéves épületet újítottak fel, és nagyon komolyan vették, hogy olyan legyen a végeredmény, ahol tényleg pihenni lehet. Ezért állítottak be egy kétszemélyes luxusjacuzzit a fák alá, a ház tövébe, és ezért készítik be az ajándék palack bort is érkezéskor. A bor és a jacuzzi nem véletlenül került egy mondatba, kell jobb hely a koccintásra?

Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage

Persze, ha hideg szelek fújnak, akkor fel lehet bontani azt a palackot a fedett teraszon is, vagy akár bent, a látványkandalló mellett. Társasjáték és sakk is van a házban, ha épp az esik jól, de bele lehet lazulni egy filmes maratonba is, mivel Full HD Smart tévé van a nappaliban és a hálóban, ráadásként Netflix-előfizetéssel. A házikóban működik a wifi, a konyha mindennel felszerelt, még kávégéppel is. A szabad dátumokért a Forestside Resort honlapját lehet böngészni, a foglalással pedig nem érdemes sokat vacakolni, mert a helyek gyorsan fogynak.

Mountain Cottage

Szintén Parádóhután, a mátrai erdőben áll egy mini villa, mely a természet közelségét a luxus érzésével vegyíti. A hegyoldalban megbújó, patak parti ház kialakításakor fontos szempont volt a környezettudatosság és a helyi mesteremberek munkájának támogatása is. Itt 50 m²-es panorámateraszról lehet belefeledkezni a hegyek szépségébe és a téli erdő békés látványába, miközben akár az itt álló jacuzzi kellemesen meleg vizében is lazíthatunk.

Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: Templomvölgy Resort
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: EzerErdő Vendégház
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: A fák ölelése
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Tornácos Vendégház, Szokolya
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Vackokert
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Forestside Resort
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage
Forrás: Mountain Cottage

A konyha kicsi, de minden fontos kellék adott a főzéshez vagy egy melengető reggeli elkészítéséhez. A fürdőszoba tágas és kényelmes, luxus kádban lehet pihenni, vagy akár az infraszaunában kiengedni magunkból a felgyűlt feszültséget. Ráadásként pedig van a házban Full HD Smart tévé, Play Station2 és többféle játék is. Az összes lehetőségről a Mountain Cottage oldalán tájékozódhat, ahol további, utazásra késztető fotókat is talál a helyről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.