Meghalt az ikonikus épület macskacelebje

Hagia Szophia
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 10. 11:39

Elpusztult Gli, a Hagia Szophia celebmacskája, akit Barack Obama is megsimogatott 2009-ben, adja hírül, a Daily Sabah török napilap.

A zöld szemű cica 16 éve élt a 6. századi épületben. Az eredetileg ortodox bazilikának épült templomot 1453-ben, amikor az oszmánok elfoglalták az akkor még Konstantinápolynak nevezett várost, mecsetként kezdték használni. Majd 1934-tól múzeumként funkcionált, mígnem idén júliusban a bíróság jogellenesnek ítélte a múzeummá nyílvánítást, és Erdogan elnök ismét mecsetté nevezte ki az ikonikus épületet.

Akkoriban a hatóságok biztosították a nyilvánosságot arról, hogy a funkcióváltás nem érinti a cicát, akinek a Hagia Sophia maradhat az otthona. És itt is élt egészen szeptember 24-ig, amikor gyengélkedni kezdett és állatorvoshoz került. Bár a 16 év nem tűnik soknak, emberi időben számítva ez nem kevesebb, mint 80 évnek felel meg.

"Sajnálom, hogy elveszítettük Glit. Szeptember 24-e óta egy magán-állatorvosi rendelőben kezelték, sajnos idős kora miatt elhunyt. Soha nem fogunk elfelejteni, Gli" - mondta Isztambul kormányzója, Ali Yerlikaya a Twitterén. A cicának több mint 129 000 követője van az Instagramon, csillogó zöld szemeivel a mecset látogatóinak a kedvence volt.

A Hagia Szophia bizánci építésű ortodox bazilika Forrás: HALUK COMERTEL/Wikipedia
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.