Ez lett az év szava idén, ami egymagában összefoglalja a világban zajló eseményeket

lezárás
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 11. 11:10

A "lockdown" azaz a lezárás kifejezést nyilvánította az év szavának a Collins Dictionary 2020-ra, miután a járvány jelentősen megugrott. A szótár a nyertes szót az utazásra, a társadalmi interakcióra és a nyilvános terekbe való bejutásra vonatkozó szigorú korlátozások bevezetéseként határozta meg. A 10 fős listán szereplő egyéb, járványhoz kapcsolódó kifejezések közé tartozik többek között a "társadalmi távolságtartás", valamint a "koronavírus" szavak is – írja a BBC.

Idén ez lett az év szava, nem ok nélkül Forrás: J.Garget/Pixabay

A lexikográfusok több mint 250 000 "lezárás" szót regisztráltak 2020 folyamán, a tavalyi mindössze 4000-hez képest. Akkor került a köznyelvbe, amikor a kormányok szerte a világon 2020 elején reagáltak a koronavírus terjedésére, szigorú intézkedéseket hozva a járvány terjedésének megállítására.

A vírusokkal nem kapcsolatos szavak a listán a 2020-as társadalmi és politikai felfordulásokat tükrözik. George Floyd halálát követően az Egyesült Államokban a "BLM" rövidítés a Black Lives Matter mozgalomra vonatkozik, és Collins szerint 581 százalékkal nőtt a használata. A "Megxit", a Brexit szó mintájára használt kifejezés, amelyet Sussex hercegének és hercegnőjének a királyi feladatokból való visszavonására használtak, szintén szerepel a listán.

Helen Newstead, a Collins nyelvtartalmi tanácsadója elmondta: "A nyelv a körülöttünk lévő világ tükre, és 2020-ban a globális járvány uralkodott. Mivel sok országban eljött a második lezárások ideje, az év szava nem ad okot az ünneplésre, de talán ez az, amely összefoglalja az évet a világ nagy részén."

Az előző évek legtöbbet használt kifejezései a Collins szerint

2019: Climate strike/Klímasztrájk
2018: Single-use /Egyszer használatos
2017: Fake news /Hamis hírek
2016: Brexit
2015: Binge-watch, melynek jelentése az, amikor valaki egyhuzamban megnézi egy TV-sorozat összes epizódját
2014: Photobomb vagyis fotóbomba, fotóbombázás, amikor egy fényképre szándékosan vagy véletlenül felkerül valaki vagy valami, amit a fotó készítője nem tervezett megörökíteni.
2013: Geek/Kockafej

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.