Ilyen egy sziklába vájt modern hotel, aminek még az ablakait is a szél alakította ki

sivatag
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 28. 13:29

Sivatagi homokkő sziklába vájt hotel épül Szaud-Arábia világörökségi helyszínén, az Al-Ula oázis területén, a kontextuális építészetéről ismert francia Jean Nouvel tervei alapján.

A kontextuális építészet jellegzetessége, hogy a tervező azzal az anyaggal dolgozik, ami már jelen van a helyszínen, megőrizve ezzel a táj adottságait. Ezen filozófia mentén a Shaaran névre keresztelt hotel 40 szobája és három villaszerű lakosztája egy homokkő sziklába lesz vájva, de úgy, hogy kívülről szinte csak az éjszakánként kiáradó lámpafény jelzi az arra járónak, hogy a természeti képződmény épületként funkcionál.

A művész – aki egyébként tervezett már sivatagi rózsa formájú múzeumot is, amelyet tavaly mi is bejárhattunk – a szél munkája által kialakított sziklaformákra és a tájra művészeti alkotásként tekint, miközben gondosan ügyel arra, hogy a természet által alkotott motívumokat megőrizze. Az iszlám művészetre jellemző perforáció az ablakokhoz hasonló nyílásokon így nem geometrikus, mint általában; mintáját a szél által kivájt apró lyukak rajzolták meg. Az erkélyek, amelyeken keresztül csodálatos panoráma nyílik a homokkő sziklákra, úgy tűnnek, mintha a már létező nyílások mentén lettek volna kialakítva. A belső falakat barlangszerű homokkő sziklák alkotják, ebben helyezték el a kanapékat és a különféle ülőalkalmatosságokat.

Madáin Szálih Sammy Six - Madain Saleh/wikipedia

A Shaaran hotel terveit az ókori Arábiában élt nabateusok sziklavárosai inspirálták, mint például a közelben lévő UNESCO világörökségi helyszín, Madáin Szálih is a száznál több sziklába vájt monumentális sírépítményéről ismert. "Ez a projekt a nabateuosokat ünnepli, anélkül, hogy kifigurázná őket" – mondta az építész a Dezeennek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.