Megválasztották a világ legjobb cukrászát

csokoládé
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 28. 16:15

Egy belga csokoládékészítő-mestert választott meg a világ legjobb cukrászának egy független újságírókból álló zsűri a World Pastry Stars nevű olaszországi szervezet e heti rendezvényén – olvasható az MTI legfrissebb hírei között.

Forrás: Pierre Marcolini / Facebook

A minimalista stílusáról ismert Pierre Marcolini csokoládéi igazi luxusajándéknak számítanak, egy-egy doboz édesség ára a 100 eurót (36 ezer forintot) is meghaladja. A mesternek negyven boltja van szerte Belgiumban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Japánban és Kínában. A díj hétfői átadásakor Marcolini elmondta, hogy úgy tekint az elismerésre, mint a cukrászat és a csokoládé világának megreformálására irányuló "őrült" küldetésének igazolására.

Forrás: Pierre Marcolini / Wikipedia

Az 56 éves cukrász, aki 25 évvel ezelőtt nyitotta meg első boltját Brüsszelben, hozzátette: reméli, hogy a csokoládé segít némi vigaszt nyújtani az embereknek a koronavírus-járvány idején. Belgium büszke csokoládékészítési hagyományára azóta, hogy több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1912-ben Jean Neuhaus megálmodta a pralinét.

Forrás: Luc Boegly Photographe / Wikipedia

Komoly vetélytársakat jelentenek azonban az ország számára a külföldi csokoládékészítők - Kanadától Malajziáig -, amelyek úgy reklámozzák termékeiket, mint "belga stílusú" vagy "belga recept alapján készült" édességeket. Belgium több mint 200 csokoládégyárral, valamint kétezernél is több csokoládébolttal, múzeummal, csokoládétematikájú túrával és workshoppal büszkélkedhet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.