A finneknek most már nem fog hiányozni a repülős koszt

étel
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 16. 13:24

Nemrégiben írtuk meg, hogy a Singapore Airlines hogyan gondoskodik arról a földön is, hogy vendégeihez eljussanak a társaság ételei, most pedig arról számolunk be, hogy a Finnairnek milyen ötlete támadt lényegében ugyanerre - derül ki a cnn.com híréből.

Forrás: finnair.com

A légitársaság úgy döntött, business class menüit elviszi a szupermarketekbe, ahol előre csomagolt formában bárki megvásárolhatja őket. Egészen pontosan a Vantaa-ban található K-Citymarketben lehet hozzájutni olyan, japán hangulattal fűszerezett északi specialitásokhoz, mint a rénszarvashúsból készül gombóc, a füstölt hal vagy a rókagomba-rizottó.

Mint Marika Nieminen, a Finnair Kitchen alelnöke elmondta, a kezdeményezés célja, hogy kicsit kárpótolják azokat, akiknek hiányzik a repülés, ugyanakkor újra munkába állíthatják 10 alkalmazottjukat azok közül, akiket a járvány miatt bocsátottak el.

A Finnair először a személyzetnek árusította az ételeket, és az ötlet népszerűnek bizonyult, így terjesztették ki a Finnair Kitchen székházához közeli szupermarketre is. A későbbiekben több K-Citymarketet szeretnének bevonni a programba, és akár még más áruházláncok is szóba jöhetnek, sőt, a külföldi terjeszkedés sem kizárt.

Jelenleg két főétel közül lehet választani naponta, és minden hétvégén előétel is szerepel a kínálatban, a menü kéthetente változik. A főételek ára 12,90 euró (nagyjából 4700 forint), az előétel pedig 5,90 euró (2150 forint).

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.