A Minden(ki)zöldell elnevezésű gasztrotúra apropója a Ferencváros csapatának 1995-ös sikerszériája. Az éppen 25 évvel ezelőtti győzelmeket és gólokat a négy házigazda, Hajdu Attila, Hrutka János, Telek András és Vincze Ottó társaságában ünnepelhetik azok a Fradit és a legendás csapatot szerető vendégek, akik érdeklődnek a minőségi borok világa és a gasztronómia iránt.
Az október 10-re tervezett túrán a csoport egy nagy sétát tesz a pincék, a több száz éves házak, a mandulafák és szőlőtőkék között a balatoni panorámában. A program szerint - amire a Facebook eseményen megadott e-mail címen lehet jelentkezni - egy nap alatt bejárják majd Balatonudvarit és Fövenyest, a szőlőhegyet, a falut és a vízpartot.
A szabadtéri rendezvényt a Kalóz Strandbisztró, a Skrabski Pince és a Fürjes Udvarház szervezik, maximum 70 fő részvételével, szigorúan betartva a járványügyi előírásokat – olvasható a sajtóközleményben is. A helyszínek mind külön programokkal jelentkeznek, de a közös túra 10 órakor indul a balatonudvari Skrabski Vinotéka elől.
A Fürjes Udvarház lesz az első megálló, ahol egy hármas borsor, sajtkóstoló, borkorcsolyák és pincelátogatás várja a vendégeket. A Skrabski Pincéhez a balatonudvari szőlőhegyen át jutnak el. Innen a borkóstolás után irány a fövenyesi strand, ahol a harmadik állomás, a Kalóz Strandbisztró piknikválogatást kínál majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.