Angliában megmutatták, hogy nézhetnek ki a jövő fesztiváljai

Newcastle
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 14. 10:33

Az Egyesült Királyságban az első nagyobb koncertet tartották a korlátozások enyhítése óta, az esemény kapcsán pedig ízelítőt kaphatunk abból, hogyan lehet kivitelezni egy olyan programot, ahol a nézők biztosan az egymástól előírt távolságra helyezkednek el - derül ki a lonelyplanet.com cikkéből.

Forrás: David Wala/facebook.com/VirginMoneyUnityArena

A brit énekes-dalszerző, Sam Fender, a newcastle-i Gosforth Parkban található Virgin Money Unity Arénában adott koncertet 2500 ember előtt. Az eseményen a nézőknek 500 emelt platform állt rendelkezésére, egymástól két méter távolságra. Egy-egy teraszon maximum öt ember foglalhatott helyet.

Az egész folyamat során ügyeltek a távolságtartásra és a kontaktusok csökkentésére: a vendégek autóval érkeztek, mellyel egymástól két méterre parkolhattak le, az online vásárolt jegyeket a beléptetők a rendszám alapján ellenőrizték. Ezután szintén a távolság betartásával álltak sorban az egyes csoportok, majd megmutatták nekik a helyüket, ahol ételt és italt rendelhettek. A koncert végeztével a vendégek szintén egymástól megfelelő távolságot tartva hagyták el a helyszínt.

Ez az esemény egy koncertsorozat első része volt, melyen a következő hetekben a tervek szerint olyan előadók lépnek fel, mint Van Morrison, Bill Bailey, Ronan Keating, Supergrass és Adam Kay. Bővebb információk a helyszín weboldalán találhatók. Korábban az Egyesült Államokban is történtek kísérletek a nézők elszigetelésére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.