Számos kis jövevénnyel gazdagodott a szomszédos Vajdaság állatkertje. Mintegy öt fajnak született kicsinye a közelmúltban a Palicsi Állatkertben.
Degukölykök, lámacsikó, kis alpakák, antilopbébik és pici nyuszik fogadják a látogatókat. Minden kis jövevényen megakad a kirándulók szeme, mégis sokan a három degubébit tartják a legédesebbnek.
Az állatkert dolgozói azt tanácsolják a turistáknak, hogy érkezzenek már a reggel kilenc órai nyitásra, ha biztosan látni szeretnék az állatkert új lakóit, ugyanis a hűvösben még élénkek a kicsinyek. A délutáni forróságban viszont a legtöbben bevonulnak szüleikkel együtt pihenni.
Akik reggel érkeznek, az állatok etetésébe is beleleshetnek, amit rendszeresen mókás játék követ a legtöbb lakónál.
Az említett állatkölykök mellett egy új fajjal is bővült a Palicsi Állatkert, egy tenyérnyi nagyságú afrikai csiga érkezett nemrégiben. Nemsokára őt is megnézhetik az érdeklődők.
A Palicsi Állatkert kapuja egyébként a járványügyi korlátozások ellenére is nyitva áll a látogatók előtt. A nyári szezonban munkanapokon és hétvégén reggel kilenc és este nyolc óra között lehet bent tartózkodni. A belépőjegy ára változatlan, a családi 800, a felnőtt- 300, a gyerek- és a nyugdíjas jegy 200 dinárba kerül - tudtuk meg a vajdasági Pannon RTV tudósításából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.