Tavaly rekorszámú utassal ünnepelt, idén viszont negatív rekordot dönt a budapesti repülőtér forgalma

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 08. 15:37

Az idei első félévben 2,89 millió utas fordult meg Ferihegyen, ez 60,79 százalékkal, azaz 4,48 millióval kevesebb a tavalyi azonos időszakhoz képest. A tonnában mért áruforgalom 7,5 százalékos, a gépmozgások száma 79,4 százalékos csökkenéssel zárta az év hatodik hónapját – írja az airportal.hu.

Idén májusban lett 70 éves a reptér Forrás: Az 1999. evi LXXVI. tv. szerint Sztraka Ferenc a jogbirtokos/Baranyi Róbert/ Budapest Airport/ Facebook

A budapesti repülőtéren júniusban már 84 781 utast regisztráltak, amely a májusi forgalomnak csaknem a négyszerese az újrainduló járatoknak köszönhetően, de a tavalyi év eredményéhez viszonyítva ez is 94,3 százalékos visszaesést jelent.

Az első félévben 28 310-zel kevesebb gépmozgás zajlott a repülőtéren a tavalyinál, ez 49,2 százalékos visszaesést jelent.

A repülőtéren áthaladó áruforgalom júniusban 9 980 tonna volt, ez 805 tonnával, 7,5 százalékkal kevesebb, mint tavaly júniusban.

A Budapest Airport április végén azt közölte, hogy a járvány miatt éves szinten hétmillió utas elvesztésével számol 2020-ban, azaz az idei évre előrejelzett 17 millió helyett körülbelül 10 millió lesz az utasszám. Az első félévi adatokat és az európai trendeket tekintve ennél vélhetően még nagyobb lesz majd a visszaesés.

Ismeretes, a 2019-es rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 16 173 489 utas fordult meg a repülőtéren, amely 8,8 százalékos növekedés volt a megelőző évhez képest. Az utasok száma tavaly több mint 1,3 millióval haladta meg a 2018-ast.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.