A pestisdoktorok kézzel varrt ruháit is megnézhetik ezen a tárlaton

járvány
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 27. 16:43

A hollandiai Rijksmuseum Boerhaave-ban hivatalosan is megnyitott az a kiállítás, aminek nyitása a koronavírus-járvány miatt márciusról július végére csúszott. Az új tárlat ironikus módon a történelem során felbukkant fertőző betegségekre és azok hatására összpontosít.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock.com

A kiállítást Willem-Alexander holland király nyitotta meg. A Leiden városában látható Contagious! (Fertőző!) című tárlat a betegségek történetét igyekszik feltárni, azt, hogy az emberek hogyan viszonyultak és szálltak szembe a járványokkal és az olyan megbetegedésekkel, mint a bubópestis, vagy a mirigyláz, a himlő és az AIDS. De közben azt is tárgyalja, hogy a jövőben milyen megoldásokat tud majd nyújtani a tudomány - olvasható a Lonely Planet oldalán.

A kiállításon láthatnak az érdeklődők tudományos használati tárgyakat és műalkotásokat is. Valamint egy olyan, 17. századi ruhát és maszkot is, amit a pestisorvosok viseltek. A ruházatot nyers selyemből készítették, amit a dióhéjból kinyert festékanyaggal festettek meg, majd hímzéssel díszítették. A kiállítási tárgyak között természetesen modern védőruhákat és maszkokat is látni.

De a vitrinekben kiállítottak egy élethű viasztestet is, amin a pestis jelei láthatók, illetve egy ezüst csörgőt, melyről úgy gondolták, hogy megvédi a gyermekeket az ártó szellemektől, vagyis a betegségektől.

A Contagious! nem hagyja szó nélkül az új koronavírus járványt sem, és az oltásokkal kapcsolatos nemzeti és nemzetközi vitához is csatlakozik egy-két tablóval és kiállítási tárggyal. A múzeum igazgatója szerint a kiállítás ütemezése és a világjárvány megjelenése véletlen egybeesés volt, de így még fontosabbá tette a feldolgozott témát.

A Rijksmuseum Boerhaave-t, ahol a kiállítás látható, nemrég Az év európai múzeuma 2019-2020 címmel tisztelték meg; így a közeljövőben kétszeresen is megéri majd ide ellátogatni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.