Az új, izlandi légitársaság októbertől szállna fel

Izland
PUBLIKÁLÁS: 2020. június 23. 09:20

Az új, izlandi Play légitársaság múlt hét pénteken nyitotta meg weboldalát, hogy néhány hónap múlva indulásra készen álljon. A fapados légicég ősszel kezdődően tervez útnak indulni Izland, és néhány európai város, valamint észak-amerikai desztinációk között. Kezdetben hat célállomásra szándékozik repíteni utasait: Koppenhága, London, Párizs, Berlin, Alicante és Tenerife városokba – írja az Iceland Monitor.

A légitársaság Izland és Európa, illetve Észak-Amerika néhány városa között indítja el első járatait Forrás: PLAY/Facebbok

A légitársaság Airbus A320 és A321 repülőgépek üzemeltetését látja majd el, amelyek 140-240 utast szállítanak. Az új légitársaság néhány alapítója a tavaly márciusban csődbe ment WOW korábbi igazgatói. A hónap elején Skúli Skúlason, a Play igazgatóságának elnöke elmondta, hogy a repülőgépek piaci feltételei teljesen megváltoztak, és nagyon kedvezőek egy új légitársaság, például a Play számára. Arra számít, hogy októberben elindítják az első menetrend szerinti járataikat. Hozzátette, hogy még nem döntötték el, a légitársaságot egy vagy több repülőgéppel indítják-e el, amelyeket bérelni fognak. "Elegendő tőkével rendelkezünk ahhoz, hogy felszálljunk" – jelentette ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.