Amíg Villány is a teljes újranyitásra vár, addig a Mokos Pincészet megragadta az alkalmat és a városban rekedt embereket virtuális túrára invitálta a családi szőlőbirtok, Villánykövesd és Palkonya környékén. Egyelőre három videó érhető el a pince főoldalán, de kedden és pénteken mindig kerül fel egy-egy új túra az oldalra - olvasható a Villányi Borvidék hírlevelében.
Az első részt május elsején pénteken láthatták az érdeklődők. A kisfilm Villánykövesdet mutatta be, ahol takaros, színes, apró pincék sorakoznak egymás mellett. Itt található a pincészet egykori szülői háza is, ahol a palkonyai borászat elkészülte előtt, a hátsó részben készítették a Mokos család borait. A második részben a palkonyai halastavakról hallhattunk pár szót.
A tavat és környékét 1998-ban kezdték el kialakítani egy elmocsarasodott területből. Nagyjából két év munkája volt, mire mai formáját elnyerte a tó. Ma édesvízi halgazdálkodást végeznek a területen, ponty, amur, busa és süllő él a tóban és a telelőkben. A gazdálkodás mellett azonban horgászni is lehet.
A harmadik videóval végül a palkonyai gyümölcsöskertekben tehetünk egy sétát, mivel a pincészet nem csak szőlőből készült borokkal, de gyümölcsborok készítésével is foglalkozik. A következő filmet május 12-én 18 órától érhetik majd el azok az érdeklődők, akik virtuálisan is bejárnák Villány vidékét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.