Krokodilok napoznak Mexikó strandján a turisták helyett

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 17. 13:50

Több évtized után ismét kivonultak a krokodilok Mexikó híres strandjára süttetni magukat. Amíg a turisták és a helyiek a koronavírus miatt visszavonultak az otthonaikba, a hüllők kihasználják a part adottságait - írja a szerb 021.rs.

Krokodilok napoznak a homokos strandon Forrás: Shutterstock / Készítette: Th1nk

A népszerű ökoturisztikai célpont környékén élő krokodilok az átlagos napokon kénytelenek visszahúzódva, az emberek elől elrejtőzve élni a mindennapjaikat, hiszen a homokos strandra rengeteg turista érkezik kikapcsolódni. Most azonban változás állt be a helyi élővilág életében.

A krokodilok látszólag remekül megvannak az emberek jelenléte nélkül. Sőt, most végre övéké lehet a Santa María Tonameca nevezetes strandja is, a La Ventanilla. A helyiek elmondása szerint a méretes hüllők egyre gyakrabban merészkednek ki a partra, már akár ötös csoportokat is lehet látni a homokban heverészni.

Rég nem volt ilyen nyugodt életük ezeknek az élőlényeknek. Korábban veszélyeztetett fajnak számítottak a térségben, ugyanis vadászatnak és illegális kereskedelemnek voltak kitéve, később pedig a népes turistacsoportok zavarták meg az életüket.

A sós vízi krokodilok egyébként normális körülmények között akár 70 évig is élhetnek. Egész életükben növekednek, így a hét méter hosszúságot is elérhetik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.