Megkezdődött Szerbia első ingyenes, online filmfesztiválja

online
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 30. 14:03

Megkezdődött Szerbia első ingyenesen követhető, online filmfesztiválja. A nézők április 10-ig összesen 65 filmalkotást nézhetnek meg az interneten - tudtuk meg a vajdasági Magyar Szó napilap híréből.

Luciano Pavarotti, többszörös Grammy-díjas olasz operaénekes is megjelenik a filmvásznon Forrás: Shutterstock / Készítette: Marko Rupena

A Moj off elnevezésű rendezvény online programjai között olyan érdekes dokumentumfilmek is szerepelnek, mint például a Polunyinról, az ukrán balett-táncosról szóló Dancer, amelyet Belgrádban forgattak. Emellett látható lesz egy Diego Maradonáról és egy Luciano Pavarottiról szóló dokumentumfilm is.

Olyan alkotásokat is megnézhet a közönség, amelyeket még soha nem mutattak be Szerbiában. Ezek között van a Young Ahmed, amely a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon a legjobb rendezői díjat kapta, valamint a Gloria Mundi című francia–olasz dráma, amelyet a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál után a 48. Festen is bemutattak.

Az idei Oscar-díjas alkotás, az Élősködők is szerepel a programban.

A filmművészet három nagy rendezőjének alkotásai is elérhetőek lesznek, vagyis Krzysztof Kieslowski Három szín-trilógiája, David Lynch Twin Peaks című filmje, valamint Federico Fellini Az édes élet című klasszikusa. Az online mozirepertoárt a rendezvény honlapján lehet követni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.