Pár hét múlva több ezer beteget ápolni megterhelő lesz, az egészségügyben dolgozóknak vitaminokban gazdag étrendre lesz szükségük – hívja fel a figyelmet az Etesd a dokit! Facebook-közösség, amely kedden indult, és mostanra 1100-ra nőtt tagjainak száma. A csoport azért jött létre, hogy a koronavírus-járvány idején is megfelelő és egészséges táplálékhoz jussanak a fokozott veszélynek kitett, leterhelt egészségügyi dolgozók, köztük az orvosok, ápolók és idősgondozók.
A csoport Facebook-oldalán szakácsok, éttermek, cukrászdák, pékségek és beszállítók alapanyag-felajánlásait várják, továbbá nagyobb hűtőket és hűtőkocsikat, de olyan emberek segítségére is számítanak, akik a logisztikában vagy akár a csomagolóanyagok beszerezésében jártasak. Legfőképp azonban azokra a kapcsolatokra van nagy szükség, akiken keresztül meg tudják szervezni, hogyan lehet eljuttatni az ételt közvetlen az egészségügyi dolgozóknak.
A csoporthoz már csatlakozott többek között a kifli.hu, amely hetente 100 ezer forint értékben ajánlott fel élelmiszeradományt; a Déli Part BBQ csapata pedig újra összerakta a konyhát, hogy a siófoki mentőállomást burgerekkel és szendvicsekkel lássa el. A komáromi ZAX csokoládéműhely bonbonokkal gondoskodik a helyi orvosok apróbb örömeiről, a debreceni Pepito Pizza Bár pedig pizzákkal szeretné segíteni a helyi kórház dolgozóit – olvasható a csoport létrehozásának egyik kezdeményezője, Jókuti András, Világevő gasztroblogger posztjában. A másik ötletgazda Keve Márton, a világ legjobb éttermeit megjárt, és nemrég hazaköltözött chef, aki saját munkáját kínálta fel, így naponta már 50-100 adag ételt is el tudnak készíteni.
"Abszolút elsődleges szempont a biztonság. Az éttermeknek a HACCP (élelmiszerbiztonsági rendszer) kívánalmainak kell megfelelnie, a szakácsok védőfelszerelésben (szájmaszk+kesztyűben) főznének" – teszik hozzá felhívásukban a szervezők.
A csoporthoz bárki csatlakozhat, aki segíteni szeretne, de csak vendéglátóhelyek és beszállítók alapanyag-felajánlásait tudják elfogadni. A felajánlásokat az [email protected] emal-címen várják.
Aki pénzbeli támogatást szeretne küldeni, annak azt tanácsolják, hogy a hozzá legközelebb eső, járványkezelésben résztvevő kórház alapítványát támogassa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.