Arisztokraták, mágnások, cselédek történetei várják Józsefváros híres palotái között

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 12. 13:32

A Greetings form Budapest szervezésében egy különleges és érdekes sétán vehetnek részt február 15.-én, vasárnap 9:45-től 11:45-ig. Az Élet a Mágnásfertály palotáiban elnevezésű sétán igazi időutazásban lesz részük a Józsefvárosi Palotanegyedben.

A csodálatos Festetics Palota főbejárata Forrás: festeticspalota.hu

A Marczibányi család által működtetett, hírhedt „Két Pisztoly" fogadó szomszédságában 1847-re megépült a Nemzeti Múzeum. Az épület mögötti területen a történelemben eddig nem látott folyamat zajlott, arisztokrata és mágnás családok egymás mellett építették fel palotáikat. Az első közöttük gróf Festetics György, a 19. század egyik nagy formátumú politikusa volt.

Ezen a sétán bejárják az egykori Mágnásfertályt, megismerhetik kialakulásának történetét, palotáit, bérpalotáit és bepillantást nyerhetnek az itt élők monarchiabeli mindennapjaiba, az arisztokraták és a cselédek életébe.

Megtudhatják, hogy milyenek voltak a bálok a Festetics Palotában, hogy került egy skót lord lánya Magyarországra, visszautasítva ezzel a monacói hercegi trónt. Elmesélik, hogy mivel töltötte az időt Viktória királynő fia, a walesi herceg az ittlétekor, illetve, az is kiderül, milyen úri huncutságokkal telt az idő a negyed kastélyaiban - olvasható az esemény Facebook oldalán, ahoa pontos részvételi díjakat is megtalálják.

Az idegenvezetés során ellátogatnak az eredeti szépségében felújított Festetics Palotába is.

A barangolás során a vezetők elmesélik, hogyan működött egy főúri háztartás, mikor kelt a ház népe, hogy épült fel a hierarchia, a személyzet tagjait hogy szólították, kinek járt a vezetéknéven történő megszólítás, milyen volt egy igazi komornyik, és mi volt a feladata.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.