Akár 59%-al is csökkentheti a repülés éghajlatra káros hatásait, ha az összes járat kevesebb mint 2%-ának repülési magasságát megváltoztatják, ahogyan a londoni Imperial College kutatóinak egy tanulmányából kiderül - adja hírül a CNN.
A magasságváltoztatással megszűnhetnek a kondenzcsíkok, melyek akkor képződnek, amikor a vízgőz kis porrészecskék körül kondenzálódik és megfagy. Ezeknek a felhőszerű képződményeknek egyrészt hűsítő hatásuk van, amennyiben visszatükrözik a napfényt, így az kevésbé melegíti a Földet. A kondenzcsíkok ugyanakkor a hő kiáramlását is megakadályozzák a Földről, így lényegében takaróként viselkednek körülötte.
Ahogyan a MIT kutatóinak egy csoportja 2019 novemberében megállapította, az egységnyi üzemanyag égetésével keletkező, éghajlatot és levegőminőséget érintő szennyezés 14%-áért a kondenzcsíkok felelnek. A kondenzcsíkok hatása ugyanakkor - szemben például a szén-dioxidéval - csak ideiglenes, legfeljebb 18 óráig tart.
Ha a repülőgép magasabban vagy alacsonyabban repül, azzal elejét lehet venni a kondenzcsíkok keletkezésének, mivel ezek csak a légkör ritkább, magasabb páratartalmú területein alakulnak ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.