December 15. vasárnap, 10-től 22 óráig tart idén az immár hagyománnyá vált Fény ünnepe című jótékonysági rendezvény a MagNet Közösségi Házban.
Advent harmadik vasárnapján az idelátogatók egyszerre tehetnek jót, adakozhatnak, és közben jól is érezhetik magukat. Részt vehetnek egy nem mindennapi vásáron és csatlakozhatnak az élménydús foglalkozásokhoz is.
A Belső udvarban megnézhetik a Napsugár Trömböczky bábszínházát, Horváth Kristóf, azaz Színész Bob Rendhagyó irodalomóráját, a Bélaműhely Karmester-játékát, a BAGázs bemutatkozóját, emellett a Cheeky kórus koncertjét és Oláh Ibolya előadását is élvezhetik majd.
Az Átrium teremben 10 és 20 óra között kutyasimogató és vásár lesz a Zöld Zebra Állat- és Természetvédő Egyesületnek köszönhetően, ugyanitt a Művészetek Völgye jóvoltából kaphatnak egy kis ízelítőt a Völgyhangulatból.
A Gyerekjátszóban a relaxáció kerül a középpontba, A Rekettye terem a kézművesség és kreativitás hajléka lesz, a Lótusz teremben pedig csodás hangok és dallamok csendülnek fel.
Az Előkert falain Fényfestésben gyönyörködhetnek.
A belépés ingyenes, a részvételért felajánlott adományokat a BAGázs Közhasznú Egyesület kapja meg. További információkat az esemény Facebook oldalán találhatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.