Egy hely, ahol szörfölő télapókkal ünneplik a szentestét

szenteste
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 21. 14:55

El tudja képzelni, hogy a karácsonyt nem csupán evéssel, ivással, ünnepléssel tölti, hanem szörfözik egyet a Télapóval az óceán vízén? A floridai Cocoa Beachen éppen ez történik; ez a hely 2009 óta házigazdája a Surfing Santas (Szörföző Télapók) rendezvénynek. Szenteste télapóruhát viselő lányok-fiúk lovagolják meg hullámokat. Tavaly 600 télapó szörfözött 10 000 nézőt szórakoztatva – olvasható a Travel and Leisure cikkében.

Nekünk, akik a téli hideghez szoktunk, furcsa látványt nyújtanak a nagy melegben tépapóruhát viselő szörfösök Forrás: Lori Barbely/Shutterstock

A reggeltől estig zajló rendezvényt a tengerparton felállított színpadon élő zene kíséri, miközben télapók és télanyók szelik a hullámokat, a parton pedig karácsonyi édességeket kínálnak.

Ebben az évben a rendezvény szervezői még nagyobb tömegre számítanak, és még több télapó megjelenését remélik. A szörföző télapótoktól még ingyenes szörfórákat is vehetnek a nagy finálé előtt.

Akkor ugyanis tündéreknek, hóembereknek, játékkatonáknak és egyéb karácsonyi figuráknak öltözött szörfösök lepik el a környéket, és természetesen maga Grincs is megjelenik, hogy a tömegekkel fényképezkedjen. A rendezvény jó ügyet is felkarol. A fesztivál a kezdetektől mintegy 130 000 dollárt gyűjtött össze a helyi Grind for Life számára, amely a rákos betegeknek nyújt pénzügyi segítséget, emellett a Floridai Szörfmúzeumot is támogatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.