Múlt pénteken egy Manchesterből Tenerifére tartó repülőn hét angol turista annyira összeveszett, hogy a kapitánynak kényszerleszállást kellett végrehajtania Faro repülőterén, írja az El País.
Mikor az Easy Jet felszállt Manchesterből fedélzetén a turistákkal, még rend volt a világban. A légiutaskísérők mosolyogva mutatták meg a biztonsági előírásokat, majd tolták étellel-itallal megpakolt kocsijukat a napsütéses spanyol szigetre utazó nagyközönség sorai között.
A probléma kicsivel később kezdődött, amikor hét angol turista közül kettő férfi egyre hangosabban vitatkozott, majd felálltak és úgy üvöltöztek egymás szemébe. Szinte már tettlegességig vitték a vitát, amikor a légiutaskísérők és utasok próbálták nyugtatni őket. Az átmeneti nyugalom után az utazás későbbi részében újabb szóváltás kezdődött, és egy szemtanú elmondása szerint a két vitázó egyike a köztük lévő női utas szeme közé köpött.
A kapitány ez után döntött a kényszerleszállás mellett. A rendbontókat a rendőrség elszállította a helyszínről.
A légitársaság így kommentálta a történteket:
„Noha ezek az események ritkák, nagyon komolyan vesszük őket, és nem toleráljuk a fedélzeten elkövetett visszaélésszerű vagy fenyegető magatartást. Az ügyfelek és a személyzet biztonsága és jóléte a legfontosabb prioritásunk. " Miután a vitát okozók leszálltak, a repülőgép folytatta útját, és probléma nélkül megérkezett Tenerifére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.