October 19-én nyílt meg a Cité Internationale de la Gastronomie, Franciaország új gasztronómiai múzeuma Lyonban, az ország gasztronómiai központjában, írja a The Local.
Az egészség és a jólét ott kezdődik, hogy mit eszünk, írják a múzeum honlapján. Az állandó kiállításon különféle gyógynövények és az élelmezés jövőbeli kihívásai mellett Lyon gasztronómiájával is megismerkedhetnek az érdeklődők. A kiállítás bemutatja a 20. század legnagyobb szakácsikonjának, Paul Bocuse-nak a konyháját, ahol a három Michelin csillaggal kitüntetett séf több, mint 20 éven keresztül dolgozott.
A gasztronómia történelmében és kultúrájában egy interaktív, gasztronómia világatlasz segítségével lehet elmerülni, a külön gyerekeknek szóló részlegen pedig szezonális gyümölcsökkel és zöldségekkel játszhatnak a legkisebbek, emellett süthetnek-főzhetnek, és egy óriási szájba is beléphetnek, ahol tanulmányozhatják az étel útját.
A múzeum egy hálózat része, és a lyoni intézmény után Dijonban, Toursban és Rungis-ban is nyílnak majd hasonlók. Minderről azután döntöttek, hogy az UNESCO felvette a francia konyhát kulturális kincseinek a listájára. Az állandó tárlat mellett lesznek időszakos kiállítások is, ahol szó lesz kortárs művészetről, étkezési szokásokról és technológiai újításokról is. A legelső időszakos kiállításon az olasz manierista festő, Giuseppe Arcimboldo zöldségekből kirakott portréit állítja fókuszba kortárs kortárs művészek segítségével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.