A pálosok életét bemutató tanösvényt alakítanak ki a Mátra lábainál

játszótér
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 16. 11:07
A pálosok útján tematikus tanösvény a címe a projektnek, mellyel a vallási turizmust fejlesztik a Mátra lábánál fekvő Pálosvörösmarton.


A település önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 198 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást nyert el hat kilométer hosszú és tizenöt állomáshellyel kialakításra kerülő tanösvény létrehozására. A gyalogos kirándulók számára kialakításra kerülő tanösvény egyik kiindulópontja az úgynevezett Hollókő szikla lesz.

Forrás: Pálosvörösmart Község/Facebook

Az ösvény érinteni fogja a helyi Mária parkot – ahol egy kétszintes fogadóközpontba érkezhetnek a látogatók -, a kirándulás végpontja pedig egy pihenőpark lesz. Itt lesz egy játszótér, egy, a Mátra kőzeteinek bemutatására szolgáló szabadtéri kiállítás, illetve a helyszínen a jövőben rendezvényeket is tartanak majd. A tervek szerint kerékpárutat is kialakítanak.

A fogadóközpontba bemutatóhelyeket alakítanak ki, ahol állandó és időszakos tárlatokat rendeznek, de lesz az épületben lesz kávézó és ajándékbolt is. A tanösvényen végigsétáló turisták információs táblák segítségével ismerhetik meg az egykor Pálosvörösmarton élt pálos szerzetesek életét és tevékenységét.

A munkaterületet már átadták, a kivitelezés így elkezdődhet – várhatóan 2020 végére készül el a teljes projekt, írja a Turizmus.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.