Még halmérőt is találunk ezen a tanösvényen

túra
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 13. 11:20

Az új tanösvény megnyitását a Balaton-felvidéki Nemzeti Park jelentette be és a Mura-menti Tájvédelmi Körzet, illetve a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum területére invitálja a látogatókat. A Molnári község határában lévő ösvény hat állomáson, 1,7 kilométer hosszan mutatja be a Mura-mente értékeit interaktív formában.

Forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park / FB

Az utat biciklivel és gyalog is megtehetjük, de bármivel is indulunk útnak, a pihenőpontokon ne hagyjuk ki a „halmérőt", ahol megismerhetjük és összehasonlíthatjuk a Mura-folyóban élő halfajokat valós méretben. És ha szerencsénk van, egy-egy horgász élőben is meg tudja mutatni a táblán ábrázolt fajokat.

A túra során tanulhatunk az árterekre jellemző erdőtípusokról és a különleges körülményekhez alkalmazkodott növényekről, a folyó menti pagony bebarangolása során pedig megkereshetjük a táblákon bemutatott fajokat.

A folyó partjához közelebb sétálva a Mura tájátalakító hatásairól olvashatunk, a partjára érve egy kavicszátonyt fedezhetünk fel, ahol számos madárfaj lel otthonra. Láthatunk itt kis lilét, a billegetőt és erdei cankót is ha figyelmesek vagyunk. A vízben pedig küllők, illetve német és magyar bucó találja meg a szaporodásához szükséges feltételeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.