Gamereknek és a sportolóknak nyitottak pop-up bárt

gamer
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 30. 16:46

A Washington D.C.-ben alapított Drink Company ismét előrukkolt egy tematikus bárral. De ahelyett, hogy csak egy témára fókuszált volna, most rögtön hármat is feldolgozott. A pop-up bárjairól híres cég csapata idén egy háromemeletes bárba fektette a pénzét és minden képzelőerejét.

Forrás: Drink CompanyDC / FB

A teljes nevén Levels Unlocked: House of DC Heroes a gamer közösségnek és három legkedveltebb játékuknak állít emléket. A bár három jól elkülöníthető teremből áll, az egyik neve NBA2k19, a másik nem cifrázza, simán csak Overwatch néven fut, a harmadik pedig a Super Smash Bros. Ultimate nevet viseli. A dekort és koktélokat mindegyik teremben a játékokhoz megfelelően találták ki - olvasható a Lonely Planet cikkében.

Ahogy a cég korábbi Trónok Harca és Sakura virágzás tematikájú bárjánál is (itt többek között vastrón és virágzó cseresznyefák voltak) ezeknél az új témáknál is megtalálható minden, ami a játékokra jellemző. Az NBA bárban hétszáz darab kosárlabda díszíti a falat, amelyeket mintha feldobálták volna, és ott ragadtak volna a plafonon és az ajtók felett.

Karakterek és koktélok Forrás: Karlin Villondo Photography 2019/Nicholas Karlin/Drink CompanyDC/ FB

Az Overwatch nevű, rendkívül kedvelt számítógépes játék termében két főkarakter, Hanzo és Genji fény installációs sárkányszelleme lebeg a vendégek feje felett, míg a Super Smash Bros. bárban az összes ismert Super Mario és Pokémon karakter a barátunk lehet, egy megkomponált koktél mellett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.