Mókás lakókkal gazdagodott a Palicsi Állatkert

Balkán
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 09. 12:41
 

A palicsi állatkertből érkezett amerikai bölény-testvérpár már megszokta az új környezetet, magyarországi otthonukat az ott született kisborjú miatt kellett elhagyniuk, így kerültek Palicsra alig egy héttel ezelőtt – írja a vajdasági Pannon RTV.

Amerikai bölény Forrás: Shutterstock / Készítette: Enrique Aguirre

Az egyéves Bóra és a valamivel idősebb Ben most jó ideig közös kifutón osztozik. Gondozóik nem akarták őket szétválasztani, mert Bóra nagyon fiatal még, a költözés előtt lett leválasztva az anyjától, úgyhogy neki még nagy szüksége van a szoros családi környezetre, amit Ben biztosít a számára.

Kétpúpú teve is várja a látogatókat Palicson Forrás: Shutterstock / Készítette: Pavlov Roman

Az eddig Nyíregyházán látogatható tevét mostantól szintén a vajdasági állatkertben találják, ugyanis a kétpúpú nemrég Palicsra települt át. A jövevény napja nagy részét a kifutó helyett még a teveházban tölti, de a gondozóktól a répát azért már elfogadja, ami azt jelenti, hogy lassan ő is megszokja a jelenlegi lakhelyét.

Cerkófmajom Forrás: Shutterstock / Készítette: SanderMeertinsPhotography

Szintén Nyíregyházáról érkezett a vidám cerkófmajom pár is, akik egyelőre karanténban szokják a helyet, de egy hónap múlva új kifutóban lehet majd őket meglátogatni. A cerkófok Afrikában őshonosak, táplálékuk pedig nagyon változatos, az apró gerinctelenektől a különböző növényekig, sok mindent fogyasztanak.

A Palicsi Állatkertben tavaly kisoroszlán is született, őt is érdemes meglátogatni, és még sok más állatfajjal találkozhatnak minden nap 9 és 18 óra között.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.