Most megtudhatják milyen kétezer bográcsnyi bajai

halászlé
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 11. 14:58
MTI

Megkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál, amelynek csúcspontja ezúttal is a szombati halfőzés lesz. A tüzet a színpadon felállított bogrács alatt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek gyújtja majd meg.
A bajai gasztronómiai fesztivált évente, hagyományosan július második hétvégéjén rendezik meg, és a halászlé mellé négy napon keresztül egyéb szórakoztató programokat is kínálnak a helybelieknek és a városba látogatóknak.

Bográcsok 2018-ból Forrás: Bajai Halfőző Fesztivál / Facebook.com

A Bajai Halfőző Fesztivál július 11-én, csütörtökön hagyományosan a Szentháromság téren belvárosi menettánccal, helyi és környékbeli néptáncegyüttesek, valamint zenekarok fellépésével, a XII. Felső-Bácskai Néptáncgálával veszi kezdetét.

A szervezők szerint idén is mintegy kétezer bográcsban fő majd szombaton a hungarikummá emelt, egyedi módon készített halászlé. A magyar folyami halfajok legjavát egy több ezer literes akváriumban mutatják majd be.

A 24. Bajai Halfőző Fesztiválra számos kísérőrendezvénnyel is készültek a szervezők: lesz horgászverseny és kispályás labdarúgótorna, halételekhez kapcsolódó kvízjáték, szigeti vásár, népek udvara, borsétány és megannyi koncert is péntektől vasárnapig. A színpadokon fellép majd többek között Farkasházi Réka és a Tintanyúl Zenekar, Ivan and the Parazol, a Quimby, a Blahalousiana, Budapest Bár és a Honeybeast, de lesz operett gála is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.