Szürrealizmus, márvány és borok – Indulnak a Borszerdák

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 27. 17:01

Folytatva a hagyományt, 2019 nyarán ismét elindulnak a Borszerdák a Magyar Nemzeti Galériában. Júliusban minden szerdán más-más tematika szerint várják a vendégeket egy-egy izgalmas tárlatvezetésre, előadásra, kellemes élő zenére és természetesen, a rendezvény nevéhez hűen, nyáresti koccintásra is. A szerdai alkalmakat 18 és 22 óra közöttre tervezik.

Egy 2018-as Borszerda borsor Forrás: Sándor 'Alex' Hodos/Magyar Nemzeti Galéria / Facebook.com

Nem csak a programok, a helyszín is emlékezetes lesz idén, hiszen a Magyar Nemzeti Galéria város fölé nyúló panorámateraszaira és kupolaterébe tervezik az eseményt. Nevéhez híven a borok pedig minden szerdán más borászattól érkeznek majd a vendégek poharaiba – olvasható az esemény Facebook oldalán, ahol a részletes program és a jegyárak is megtalálhatók.

Az első Borszerdát 2019. július 3-án rendezik meg. A borokról ekkor az osztrák Pfaffl pincészet, míg a zenéről a Gáspár Károly Trió gondoskodik majd. Az este folyam 18:00 és 20:30 között „A divat változik, a stílus örök." – viselettörténeti sétán vehetnek részt Krasznai Réka művészettörténész vezetésével.

De választhatják Sepsey Zsófia művészettörténész tárlatvezetését is, amit 18:30-kor kezdődik és a Márványba zárt történetek közé kíséri be a látogatókat. 19 órától 20 óráig Halász Rita művészettörténész előadását hallgathatják meg a Fekete – az elegáns szín címmel, 20:15-től 20:45-ig pedig mindent megtudhatunk a borról – és ami mögötte van... Az estén A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig című időszaki kiállítás is látogatható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.