Szívesen aludna egyszer a Louvre-ban? Most megteheti!

citybreak
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 05. 13:53

Harminc évvel ezelőtt adták át a kínai származású amerikai építész I.M. Pei által tervezett párizsi üvegpiramist, amelyet most a Musée du Louvre az Airbnb-vel közösen egy nyereményjátékkal is megünnepel. A szerencsés nyertes ugyanis társával együtt egy éjszakát tölthet a Louvre-ban Mona Lisa portréja és a világ leghíresebb festményei között – írja a CNN Travel.

Forrás: JULIAN ABRAMS/AIRBNB

De nem csak, hogy ott alhatnak, egyenesen Mona Lisa vendégei lehetnek április 30-án, miközben megismerhetik a világ leghíresebb múzeumának éjszakai életét is, miután az ajtók becsukódtak és a fények kialudtak. Ezt követően ugyanis egy VIP idegenvezető viszi el a nyertest társával együtt egy zárás utáni tárlatvezetésre, akik aperitifet kortyolgathatnak a Louvre szívében fészkelő, pazar nappaliban, majd a Milói Vénusszal vacsorázhatnak, amelyhez a menüt a szakács direkt a szerelem és szépség istennőjének tiszteletére készíti.

Forrás: JULIAN ABRAMS/AIRBNB

Vacsora után III. Napóleon fényűző lakosztályaiban piheghetnek egy akusztikus koncert során, majd ha már elég álmosak, a piramis belsejében felállított minipiramisban térhetnek nyugovóra, pirkadatot követően pedig a francia reggelit is az ágyban szolgálják fel számukra.

Forrás: JULIAN ABRAMS/AIRBNB

Ha olvasóink is szívesen aludnának egyszer a csillagok és a csillogó üveg alatt Párizs szívében, akkor kattintsanak az Airbnb oldalára, ahol április 12. éjfélig mindössze arra a kérdésre kell tudni furfangosan válaszolni, hogy "Miért pont önök lennének Mona Lisa legtökéletesebb vendégei?".

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.