Túrautak veszik át a szögesdrótok helyét Koreában

Észak-Korea
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 29. 15:19

Aki extrém helyszíneken szeret túrázni, annak egyre több lehetősége van erre a világban. Az ilyen helyszínek sorát gyarapítja Dél-Korea is, ami az ENSZ-parancsnokság engedélyével különleges útvonalakat létesít.

Ugyanis a két Korea közötti demilitarizált övezetet érintő három túraösvény tervét hagyta jóvá.

A CNN cikke szerint az első ösvény a Gangvaon tartománybéli Goszeong közelében fut, a félsziget keleti oldalán. Ezt direkt április 27-én jelentették be, egy évvel a két koreai vezető kibékülést jelző közös nyilatkozata után. Az ösvény amúgy két megfigyelőpont között fut, közvetlenül a szögesdrótakadályok mellett.

Robert Adams, a helyi ENSZ-erők vezetője elmondta, a dél-koreai katonaság remek munkát végzett az útvonal biztosításával. Volt mit dolgozni az ösvényen, az ugyanis a két országot elválasztó, négy kilométer széles senki földje mellett halad. Ez a terület a szögesdróton kívül katonailag erősen őrzött, el is van aknásítva.

Burjánzó természet a koreai demilitarizált övezetben. Forrás: Shutterstock/agarose

A katonai konfliktus egyetlen haszna az volt, hogy a demilitarizált zónában pezseg a vadvilág, mivel ember ide nem léphet be. Különleges darvak, kacsák, őzek és hegyi kecskék járják a tájat, sőt még a veszélyeztetett amúri leopárd példányait is látták itt. Egy dél-koreai intézet szerint 6000 növény- és állatfaj lelt itt békére.

Egyes vélemények szerint ezt a zónát kell tanulmányozni, ha látni akarjuk, hogy jönne helyre a Föld, miután totálisan romokban heverne. A nagy kérdés az, hogy Észak- és Dél-Korea meg tudja-e majd őrizni hosszútávon ezt a fantasztikus menedéket a vadaknak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.