Még sokkal szebbé akarják újjáépíteni a hétfő délután-este leégett párizsi Notre-Dame katedrálist – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök a BBC News szerint. A 850 éves gótikus épület a tűzoltók hősies munkájának köszönhetően menekült meg, szakértők szerint közel volt a teljes pusztuláshoz.
A károk mértéke akkora, hogy évtizedekbe kerülhet a teljes tatarozás. Macron mindenesetre a 2024-es párizsi olimpiára helyreállítaná a Notre-Dame-ot.
Eközben egy ötvenfős csapat látott neki a tűz okának vizsgálatához. Rémy Heitz párizsi főügyész szerint nincs gyújtogatásra utaló jel, balesetként kezelik a tűzvészt. Öt cég végezte a felújításokat a tűz előtt (ezért is látni a nagy fémállványzatot a templom körül), az ő munkásaikat kérdezik ki első körben.
Az adakozás is folyamatosan zajlik, nem sok elpusztult középület mondhatja el magáról, hogy már 800 millió euró (253 milliárd forint) adomány gyűlt össze a helyreállítására (még magyar városok is adakoztak). Mint említettük, ez fájóan lassú folyamat lehet. Az ezeréves strasbourgi katedrális helyreállítója, Eric Fischer évtizedekről, a történelmi épületek renoválásával foglalkozó francia szervezet vezetője, Frédéric Létoffé szerint 10-15 év lesz a helyreállítás.
A Notre-Dame tetőszerkezete és huszártornya is megsemmisült a 15 órán át tomboló tűzben. Sok rózsaablak is megrongálódhatott, a 18. századi orgona állapotáról sem tudni még sokat. Az épület struktúrája jól átvészelte a tűzvihart, de vannak kőelemek, amik megsérültek. A mozdítható műalkotások zömét a Louvre múzeumába vitték, amelyiket kell, azt itt restaurálják.
Az Air France-KLM is rárepült
A légitársaság szerdán adott hírt arról, hogy a cég vezetése felajánlotta a lehetőséget: aki a katedrális helyreállításában vesz részt, az ingyen utazhat a vállalat repülőin. Az Air France-KLM ezen kívül önkéntes adományozási alapot hoz létre vásárlóinak, hogy segítse az újjáépítés finanszírozását.Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.