Tíz meseszép balatoni helyet fűz fel egy ötnapos vándortúra

túra
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 25. 14:08

A Fjällräven Vándortúra egy öt napon át tartó nomád élménytúra, amely a Balaton-felvidék gyönyörű tájain vezet végig. A szervezők a túra megrendezésével a vándortúrázás hagyományait szeretnék újjáéleszteni Magyarországon, ahogy írják: "minden pillanat, amit az ember a természettel és egyúttal önmagával tölthet, igazi ajándék". És ezzel tulajdonképpen nem is lehet vitatkozni.

Zánka, Hegyestű Forrás: Fjällräven Vándortúra

A vándortúra résztvevői öt napon keresztül, naponta meghatározott távokat tesznek meg. Zánkáról indulnak, számos földtörténeti és történelmi érdekességeket érintenek, mindeközben botanikai különlegességek között lépkednek, és a Balaton-felvidék panorámájában gyönyörködhetnek. A túrának két fontos alapszabálya van: egyrészt, hogy mindenki maga viszi a felszerelését, másrészt, hogy sátorban alszik. A szálláshelyek kempingek vagy sátrazásra kijelölt helyek lesznek.

Forrás: Fjällräven Vándortúra

A július 29-től augusztus 2-ig tartó túra Badacsonyörsön zárul, de az esemény egyik idei újdonsága, hogy a résztvevők az adott napokon rövidebb útvonalat is választhatnak. "Nem a gyorsaság a legfontosabb, hanem az, hogy jókedvvel, biztonságosan és élményekkel gazdagodva járjuk végig régi és új barátainkkal a vándortúra útvonalát" – írják a szervezők közleményükben. A programról bővebben itt olvashatnak.

Ezeket a gyönyörű helyeket a Travelo szerkesztőségével mi is bejártuk, ezekről az alábbi cikkeinkben olvashatnak:

Csobánc vára Forrás: Fjällräven Vándortúra

Folly-arborétum, Badacsonyörs Forrás: Fjällräven Vándortúra

Mindszentkállai kőtenger Forrás: Fjällräven Vándortúra

Fekete-hegy, Köveskál Forrás: Fjällräven Vándortúra

Salföldi Pálos kolostorrom Forrás: Fjällräven Vándortúra

Tálodi-kolostorrom, Nagyvázsony Forrás: Fjällräven Vándortúra

Szent Balázs templomrom, Szentantalfa Forrás: Fjällräven Vándortúra

Tóti-hegy, Káptalantóti Forrás: Fjällräven Vándortúra
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.