Eljött a boszorkányok éje, a Walpurgis-éj, az ősi pogány ünnep, ami a tavaszt, az újjászületést és megtisztulást köszönti és élteti. Ennek fontos része egy nagy máglya megrakása is az április 30-ról május 1-re virradó éjszakán. Ez aztán majd távol tartja a gonosz erőket és kórságokat.
Nos, ilyen pogány ünnepséget tartanak a cseh fővárosban is.
A Praguest.com szerint ráadásul nem is egy helyen lobbannak majd fel a Walpurgis-fáklyák. A Ladronkánál az egész családnak rendeznek programokat színházi előadásokkal, gyerekfoglalkozásokkal, étellel-itallal, koncertekkel. Žluté lázně sem marad ki a sorból, itt a táncra és zenei előadásokra, na meg a varázstrükkökre helyezik a hangsúlyt.
Hostivař erdejében és a tóparton is rendezvényekkel várnak, itt is a mágia és a gyerekek állnak majd a középpontban. Sőt, még Děda Mládek és az Illegal Band is fellépnek. Břevnov kolostoránál jól megégetik a boszorkányokat, a Kisoldali téren pedig parádé vonul végig a Kampa szigetére, ahol szintén égetés lesz.
A pankráci Café Na půl cesty komolyabb oldalról fogja meg az eseményt, itt a mentális betegségekről is sok tájékoztatás hangzik majd el. A Chvalsky-kastélyban könnyedebb, kölykösebb program lesz, még Laura Tigrisei és a cseh AC/DC tribute zenekar is fellépnek.
Programok lesznek még a chodovi erődben, a Vltava-hajógyárban, az Ifjú Mérnökök, illetve Biológusok Állomásán, és a Klamovka Klubban is. A programok jelentős része ingyenes lesz, de vannak beugrósok is. Kattintson tehát a linkre, és angolul elolvashatja, pontosan hol mire számíthat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.