Idén is Csillagtól csillagig mottóval rendezik meg az Egri Tavaszi Fesztivált, amely immár hagyományosan a 2018. évi egri csillag bor bemutatásától az Egri Csillag Weekendig tart.
A március 15-én kezdődő és április 28-án záruló kulturális seregszemle másfél hónapja alatt harmincnál több programmal, kiállítással, koncerttel, filmmel, valamint zenei, táncos és színházi produkcióval találkozhatunk. A fesztiválon idén is kiemelt hangsúlyt kap a borkultúra és a filmművészet: utóbbi jegyében ezúttal - március 17-21. között - francia filmnapokat rendeznek.
A Hungarikum pikniket március utolsó két napján, a Szépasszonyvölgyben tartják meg, az egri bikavér hungarikummá minősítésének második évfordulóját pedig március 21-én a várban ünneplik.
A programok közt újdonság lesz az Uránia Mozi és Rendezvényközpontban megtekinthető, "Ki látott engem?", avagy 1919 Adytól Chaplinig című előadás, ami ötvözi majd az irodalmat a némafilmmel és a szimfonikus zenével. A különleges műsort április 8-án tekinthetik majd meg. A teljes programot az Egri Tavaszi Fesztivál honlapján olvashatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.