Portugál finomságokra lelhetnek Budapest szívében

tradicionális
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 11. 17:01

A portugál édességek és pékáruk nem éppen diétás finomságok – sok tojással és cukorral készülnek – de egyszer-egyszer érdemes miattuk elcsábulni. Ha másért nem, legalább a felfedezés öröméért, hiszen az ízviláguk merőben más, mint a miénk.

A gyönyörű Pastel de nata Forrás: Lisboa Pastry & Bakery/facebook

A Gozsdu udvarban nyitott Lisboa Pastry & Bakery klasszikus finomságokat kínál a kenyerektől a muffinokon keresztül a barackos briósig, és persze ott a listán a pirult tetejű pastel de nata is. Először a közösségi oldalukon keresztül figyeltünk fel az ízléses dizájnnal operáló üzletre, illetve később a gusztusos ételfotóik miatt.

Ahogy később megtudtuk, a kenyereket, süteményeket és pékárukat egy Lisszabon-környéki cukrász és kollégái készítik, dél-portugál ízlésvilág szerint, merthogy délen inkább sütnek, míg északon főznek.
A Madách tér felől közelítve lehet legegyszerűbben meglátni a nagy aranyozott Lisboa feliratot, de azért a Király utcai bejárat irányából is megtalálható a pékség-cukrászda (Portugáliában a két dolog mindig együtt jár) ha figyeljük, hol állnak sorba az emberek.

Forrás: Lisboa Pastry & Bakery/facebook

A visszajelzések alapján, aki kóstolt már Portugáliában portugál édességet az itt sem fog csalódni, és az áraktól sem fog annyira elszállni. A listájuk szerint a csoki süti 350 forint, a péksütik pedig 450 forinttól kezdődnek; a szemöldökünk maximum az extrákkal megpakolt (sonkás, olívás, parmezános) kenyereknél szökhet fel. A Lisboa hétfőnként, illetve szerdától vasárnapig 9:00-18:00 között tart nyitva, míg keddenként 9:00-17:00-ig várja a sütirajongókat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.