Idén már Chicagóba, Washingtonba és San Franciscóba is repül a TAP

Washington
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 19. 12:00

Idén júniustól három új észak-amerikai városba is eljuthatunk Budapestről lisszaboni átszállással: ekkor indul ugyanis a chicagói, a washingtoni és a San Francisco-i járat – ezt a TAP Air Portugal és a Budapest Airport közös sajtótájékoztatóján tudtuk meg, ahol az is kiderült, hogy a légitársaságnak egyre nagyobb gépeket kell beszereznie, mert a magyar turisták is egyre jobban érdeklődnek Portugália iránt. Ez egyébként legutóbbi házi közvélemény-kutatásunkból is kiderült, amikor olvasóinkat kérdeztük arról, hova utaznának legszívesebben az idei évben.

A TAP idén ünnepli magyarországi piacra lépésének 15. évfordulóját, az első gépe 2004. július 1-én szállt fel Ferihegyről. És bár 2016 tavaszától egy ideig nem közlekedtetett közvetlen járatokat a portugál és magyar főváros között, 2017 nyarán visszatért budapesti repterünkre, ahonnan már hetente nyolcszor szállt fel Lisszabonba tartó gépeivel.

A heti nyolc járat az idei évben is marad, viszont nyártól már tovább lehet repülni velük az Egyesült Államok nyugati, középső és keleti részére is: Washingtonba, San Franciscóba, Chicagóba és New Yorkba.

Ennek jelentőségét pedig leginkább azok fogják értékelni, akik eddig közvetlen járatot kerestek az USA államaiba, azonban a napokban szembesültek a LOT bejelentésével, miszerint a lengyel légitársaság heti négyről kettőre csökkentette a Budapest és New York között közlekedő járatszámát, és pl. Chicagóba is a heti két alkalom helyett már csak egyszer fog repülni. A TAP Lisszabonból és Portóból induló járatai erre jelenthetnek majd egy átszállásos alternatív megoldást. És mivel pl. Lisszabonban a reptér a városban helyezkedik el, így gyakorlatilag metróval húsz percen belül el lehet jutni a város legnépszerűbb látnivalóihoz.

És ezt még akkor is érdemes kihasználni, ha csak nagyon szolid két óránk van körbenézni a városban. Mert ha például Budapesten egy hétvégi napon a reggeli 5.45-ös géppel szállunk fel, akkor már Lisszabon egyik helyes kávézójában reggelizhetünk. A gép ugyanis fél kilenckor száll le, és pl. Chicagóba délután 13 órakor indul tovább, a 11 órási becsekkolásig tartó időt pedig okosan is kihasználhatjuk.

Ha azonban egyébként is régi vágya valakinek egy lisszaboni városnézés, az induljon Budapestről a délutáni járattal, érkezzen meg a portugál fővárosba vacsoraidőben, szívja magába egy kicsit hosszabban, mélyebben a város hangulatát, aztán eredeti szándékának megfelelően, másnap vagy harmadnap repüljön tovább az USA-ba. Hogy merre induljon, hogyan töltse el ezt az időt Lisszabonban? Az alábbi négy cikkünkben praktikus közlekedési tanácsokról, és még a helyiek által is csak kevésbé ismert, titkos helyekről olvashatnak:

A legendás 28-as villamossal a lisszaboni dimbes-dombos óváros és az Alfama negyed szűk, kanyargós utcáit is felfedezhetjük Forrás: pixabay.com / Laura Rinke

Ugyanakkor Lisszabonból nemcsak Amerikába, de júniustól a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifére és Nápolyba is repül majd a TAP – igaz, az előbbi útvonalat a Wizz Air, utóbbit pedig a Ryanair már közvetlen járataival is repüli Budapestről. A csütörtöki sajtótájékoztatón azonban az is szóba került, hogy az utóbbi időben valahogy kevesebb figyelem jutott - a fentebb már emlegetett - Portónak, ezért a TAP, az ország második legnagyobb városából is tervez járatnyitásokat pl. a New York-i Newark repülőterére, a legkülönlegesebb sörházakat felsorakoztató Münchenbe, a gasztronómia nemzetközi fővárosába, Lyonba, és Európa legújabb óvárosába Frankfurtba, amelyet a nyáron mi is bejártunk, az élménybeszámolónkat ebben a cikkünkben olvashatják.

Aztán az eseményen szóba került az is, hogy nemcsak a régióban a legzöldebbnek kikiáltott Liszt Ferenc repülőterünk döntögetett utasrekordokat (erről néhány napja itt írtunk) a tavalyi évben, de a portugál légicég is – ezért az új járataikhoz még több, még nagyobb gépeket fognak a közeli jövőben üzembe állítani.

Egyébként a TAP Air Portugal volt az is, amely a világon először indította menetrendszerinti járatként az új, már több utas szállítására alkalmas Airbus 330 neo típusú gépét Észak- és Dél-Amerika között, az idei évben pedig ezek mellett már Airbus 321neo és 320neo gépeket is forgalomba állítanak, amelyek kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, környezetkímélőbbek és csendesebbek a korábbi gépeikhez képest.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.