Még mindig kérdéses, meg kell-e enni a viaszborítást a Babybel sajtokon

nem ennivaló
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 14. 11:40

A Mini Babybel sajt volt az első sajtkülönlegesség, ami Nyugatról érkezett hozzánk. A francia Bel Groupnál gyártott sajt nagy változatát már 1931-ben kezdték gyártani, de a kisebb alakú sajtokat, a Mini Babybelt, ami viaszos borítással és piros hálóban érkezett Magyarországra, csak 1977-ben kezdték forgalmazni. A nagyon kicsi, kerek sajt külön-külön piros viaszba mártva úttörőnek számított a maga idejében; ma, amikor a felesleges csomagolások ellen küzd a fél világ, már túlzásnak is tűnik.

Forrás: AFP/Jean-Francois Monier

De a szárítás és érés utáni viaszba mártás kétség kívül megőrzi a sajtocska frissességét, így sokáig eláll egy uzsonnás dobozban. A Bel cég is azért gyártotta le négy darabos kiszerelésben, hogy a gyerekeket célozza meg vele. A viaszbevonat komoly előírásoknak felel meg, hiszen étellel érintkezik. A paraffinviaszból és mikrokristályos viaszból készült bevonat nem káros az egészségre, senkinek nem lesz baja tőle, ha véletlenül lenyeli, de nem azért van, hogy azzal együtt harapjunk a sajtba.

Forrás: AFP/Jean-Francois Monier

Bár az interneten szövegek és videó formájában is okítják az embereket, miként kell levenni a viaszborítást a sajtkorongokról, sokan még 2019-ben is képesek viaszostul beleharapni, ahogy az látszik az Imgur oldalán nemrég megjelent posztból is. Persze nem tudni, hogy ezek közül az „ínyencek" közül hányan csinálták direkt a kóstolást egy kis plusz lájk kedvéért, és mennyien gondolták úgy, hogy a piros viasz emel majd az étel élvezeti értékén.

I've just tried my first Babybel and I'm really not impressed

Az biztos, hogy a 151 éve sajtkészítéssel foglalkozó cég jól láthatóan jelzi a sajtocskákon, hogy hol kell lehámozni a viaszt, ami valljuk be, a nem túl egetverő ízű termék legjobb része, és egy csomó mindent lehet belőle készíteni; még szobrokat is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.