Olvassa el a szabályokat, mielőtt túrázni indul a csáfordi tőzikésbe!

Csáfordjánosfa
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 13. 10:22
Február második felétől, a tavasz közeledtével rengetegen vonulnak ki a Soprontól mintegy 50 kilométerre található csáfordi tőzikés erdőbe, hogy megnézzék a védett növény virágba borulását. A kirándulóknak azonban az idén új szabályokat kell betartaniuk.

A korábbi évek tapasztalata, hogy mindig akadnak olyan látogatók, akik helytelen lábbeliben érkeznek, vagy egy fotó kedvéért letérnek a kijelölt útról, és letapossák a virágokat. A nemzeti park becslései szerint évente több tízezer tő virág pusztult el – több millió forint értékben, az eszmei kár pedig felbecsülhetetlen, ezért van szükség a szigorúbb intézkedésekre – írják a Fertő Hanság Nemzeti Park szakemberei.

Fehér virágszőnyeg a tőzikés erdőben Forrás: Facebook / Fertő Hanság Nemzeti Park / Készítette: Véghelyi Eszter

Arra kérnek mindenkit, hogy kerüljék a szervezett nagycsoportos látogatást, illetve időjárástól függetlenül a tanösvény teljes szakaszán ezentúl csak gyalogosan és kizárólag magasszárú gumicsizmában közlekedjenek. Vagyis kötelezően a kijelölt úton kell haladni, még ha az sáros vagy vizes is – erre kell a vízálló lábbeli.

Aki letért a kijelölt útról, azt súlyosan megbüntetik Forrás: Facebook / Fertő Hanság Nemzeti Park

Aki nem visel megfelelő öltözéket, annak el kell hagynia a területet, a kijelölt útról letérőket pedig akár 50 ezer forinttal is megbüntethetik a természetvédelmi őrök. A nemzeti park a tőzikés jövőjének biztosítása érdekében a tanösvény nyomvonalát is módosítani fogja, erre várhatóan a jövő évben kerül sor. Addig is, a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai mellett a tanösvényen kihelyezett információs táblák segítik a terület bemutatását és a szabályok ismertetését.

A tavaszi tőzike februártól akár március végéig is virágzik, becslések szerint 13-17 millió tövet számlál a virág helyi populációja. Azok a látogatók, akik a terület értékeit inkább szakavatott vezető segítségével szeretnék megismerni, a nemzeti parknál tudnak bejelentkezni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.