Egy nap alatt elkapkodták az énekesnő borait

Pink
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 09. 17:48

Egyre több színész, énekes és banda foglalkozik borokkal. Vannak, akik apait-anyait beleadnak a borkészítésbe két turné között, és vannak olyanok is, akik talán még meg sem kóstolták a nevükkel eladott tételeket. De, hogy kié a finomabb és élvezhetőbb, azt csak a vásárlók tudják megmondani.

Az eladások viszont azt mutatják, hogy az odaadással, törődéssel készült „házi" borok a kelendőbbek, nem pedig a profi borászok által elkészített „Rolling Stones" borok. Az első kategóriába tartozik a Two Wolves (Két Farkas) bormárka is, melynek ötletgazdája Alecia Moore, ismertebb nevén Pink. Az énekesnő 2008 környékén kezdett bele a szőlőtermesztésbe és a borkészítésbe, de már előtte is foglalkozott organikus gazdálkodással egy-egy turné közben és a gyermeknevelés mellett – írta a foodandwine.com oldal.

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Joe Scarnici

A bormárkának van egy Instagram oldala is, ahol Pink azt írta, hogy legszívesebben név nélkül adta volna ki a borait, mert úgy érzi önmagukban is megállnák a helyüket, de ez az ő helyzetében nem volt lehetséges. Ekkora érdeklődést azonban nem várt, ugyanis a 2018. november 26-án online eladásra kínált 114 rekesz bort – Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, és Petit Verdot – másnapra egytől-egyig megvásárolták. Pedig a Two Wolves borokat nem fillérekért kínálták. A palackok ára 60 dollártól (16 800 forint) 90 dollárig (25 200 forint) terjedt.

A 2015-ös Cabernet Sauvignon 21 hónapig érlelődött hordóban, mielőtt palackozták volna. A 13,6-os alkoholtartalmú Cabernet Franc szőlőtőkéit 2010-ben ültették, a bor 95% Cabernet Franc és 5% Cabernet Sauvignon házasításával alakult ki. Az énekesnő a Petit Verdot szőlővel azonnal szerelembe esett, amikor 2014-ben először leszüretelték. A legtöbben azt mondták neki, hogy ez a szőlő csak házasításra való, önmagában senki nem keresi, nem issza. Moore másként gondolta; 21 hónapos új és használt hordós érlelés után ebből a borból palackozták a legtöbbet – olvasható a Two Wolves honlapján.

A Két Farkas névvel jelzett bor következő tételeit 2019 áprilisától lehet majd megvásárolni online. Utána már könnyebben beszerezhetőek lesznek a palackok, ugyanis ősszel már nagybani eladásra is készülnek a borászatnál.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.