Magyar karácsonyi hagyományokról mesélnek New York-ban

tél
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 05. 13:20
„Angyal zenéje, gyertyafény" - Régi korok karácsonya címmel nyílik kiállítás New Yorkban a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a New York-i Magyar Ház közös szervezésében. A tárlat a New York-i Magyar Adventi Fesztivál programjainak része.

A New York-i Magyar Adventi Fesztiválon magyar karácsonyi szokásokat és hagyományokat mutatnak be, amelyeket ki is próbálhatnak az érdeklődők.

Adventi koszorúk Forrás: Facebook / New York-i Magyar Ház - Hungarian House of New York

A Skanzen kiállításából megtudhatják, milyen volt a paraszti karácsony, amely az adventi várakozás után az ünnepkör csúcspontját jelentette. A német területekről begyűrűző szokás szerint feldíszítették a fenyőfát a paraszti családokban is. Ha erre nem volt lehetőség, akkor tövis- és léckarácsonyfát állítottak, lúdtollal vontak be gyümölcsfaágat, feldíszítették a muskátlit vagy a mestergerendáról borókaágat lógattak a szobába.

A fákra kerülő díszeknek és édességeknek is megvolt a maga szerepe. A kiállításból azt is megtudhatjuk, hogyan ünnepeltek a városi otthonokban, mióta eszünk szaloncukrot, és hogyan fújják még ma is az üveg karácsonyfadíszeket. Fotók és tárgyak sokasága, izgalmas installációk és filmek idézik meg a régmúlt és a közelmúlt karácsonyok pillanatait.

A workshopok során mézeskalács-készítő, szalmafonó, kékfestő, népi ékszer-készítő, szövő, csipkeverő mesterek segítségével készíthetnek ajándékot az érdeklődők.

A kiállítás mellett a fesztivál ideje alatt magyarországi adventi népszokásokkal, népzenei és tánc bemutatókkal, kézműves programokkal várják a New York-i magyar közösség mellett az amerikai vendégeket is - áll a Szabadtéri Néprajzi Múzeum szerkesztőségünkbe érkezett programajánlójában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.