Nem árt résen lenni, ha szilveszterkor vonatozunk

MÁV
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 28. 16:44

Változik a vonatok közlekedési rendje 2018-19 fordulóján a MÁV pénteki közleménye szerint. A vasúttársaság azt írja, december 30-31-én az ünnepnapi, január 1-én a vasárnapi menetrend lesz érvényes. Január 2-án már a munkanapi rutin áll vissza a síneken.

A MÁV magas forgalommal számol január 2-től a munkahelyekre és iskolába visszatérők miatt, ezért azt tanácsolja, mindenki időben vegye meg a jegyét, bérletét.

Azt is tanácsolják, hogy hiába sűrítenek és bővítenek egyes vonatokat, például az InterCityket, a zsúfoltság erős lehet, érdemes hamar megvenni a jegyeket. Szokás szerint az elővételes és internetes jegyvásárlást ajánlják (a Vonatinfo appon keresztül vett jegyek 10, az automatások 5 százalékkal százalékkal olcsóbbak).

Forrás: MÁV

Érdemes a menetrendben @-cal jelölt vonatokat is keresni, mert ezek csúcsidőn kívül mennek, emiatt 100 kilométer feletti utazásnál élhetünk a 20 százalékos kedvezménnyel. Ez 148 vonatra vonatkozik az alábbi vonalakon:

  • Budapest–Szombathely/Zalaegerszeg,
  • Budapest–Tapolca,
  • Budapest–Balatonszentgyörgy–Nagykanizsa/Keszthely,
  • Budapest–Pécs,
  • Budapest–Eger/Sátoraljaújhely,
  • Budapest–Záhony,
  • Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza,
  • Budapest–Szeged.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.