Nehéz sorsú családok ámulhattak a cirkuszon

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 12. 16:00

Cirkuszművészeti produkciókat tekinthetett meg mintegy 50 hátrányos helyzetű család a Budapesti Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház élményajándékozási programjában a Fővárosi Nagycirkuszban szerdán Budapesten – írja az MTI.

Az advent a közös várakozásról, az egymásra való odafigyelésről, a karácsonyi csoda pillanatának eljöveteléről szól – mondta az élményajándékok átadásakor Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságügyért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára.

– mondta még, hozzátéve, a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házak hálózatával az ország valamennyi családok átmeneti otthonát felkeresték, mivel arra törekszenek, hogy mindenkinek része legyen az összetartozás érzését jelentő közös élményekben.

. Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Erdélyi Tamás, a Budapesti Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház vezetője emlékeztetett arra, hogy az év folyamán adománygyűjtést szerveztek Élményszerzés közösen szlogennel, aminek az volt a célja, hogy a családok számára segítséget nyújtsanak a különböző kulturális intézmények látogatásához.

Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet igazgatója elmondta, a vöröskereszt munkája csak akkor tud kibontakozni, ha vannak olyan együttműködő partnerei, önkéntesek és munkatársak, akik segítenek, hogy összetalálkozzon az adományozók szándéka azokkal, akiknek szánják az ajándékot. Hozzátette:

A cirkuszművészet minden korosztályt meg tud szólítani, hiszen családi műfaj, bármilyen korú nézőnek örömet tud szerezni - mondta Borsós Beáta, a Maciva Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ügyvezetője, megjegyezve, hogy a cirkuszművészet tradicionális cirkuszcsaládokra épül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.