Kézműves betlehemi jászolokat állítottak ki a Duna Palotában

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 12. 10:22
A budapesti Duna Palotában látható idén a Betlehemi Jászolkiállítás, ami A Magyar Kézművességért Alapítvány felhívására érkezett, és az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotásokat mutatja be.

A természetes alapanyagokból készült művek a betlehemi jelenetet vagy annak szereplőit ábrázolják, a betlehemezés népszokásait örökítik meg vagy az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódnak, mint például a karácsonyfadíszek, ünnepi terítékek, Mária-medálok, karácsonyi ajándéktárgyak – áll az MTI hírében.

Betlehemi jászol Forrás: shuttersock / Készítette: kipgodi

A Bibliában elmondottakhoz ragaszkodó alkotások mellett a betlehem mának szóló üzenetét megfogalmazó műveket is vártak, amik készítésénél figyelembe vették azokat a problémákat, amelyek megválaszolásában a „karácsony titka” segíthet.

Az idei felhívásra több mint 150 magyarországi és határon túli kézműves nevezte be alkotásait, és 142 alkotó mintegy 300 művét válogatta be a szakmai zsűri a kiállítás anyagába.

A nevezők között voltak népi iparművészek, a Népművészet Mestere címmel kitüntetett alkotók, iparművészek, valamint diákok, nyugdíjasok, óvodai és iskolai közösségek, családok, hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő emberek is. A kézműves alkotásokat a Duna Palotában lehet megnézni minden nap 10 és 26 óra között. A kiállítás január 6-ig várja az érdeklődőket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.