Idén is itthon várja a karácsonyt Matyi, az ásotthalmi gólya

tél
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 03. 11:03

A Kiskunsági Nemzeti Park még 2013-ban posztolt egy fotót Facebook-oldalán egy fehér gólyáról, aki évek óta Ásotthalmon tölti a teleket. Nos, a helyzet idén sem változott: a Matyi névre keresztelt gólya immár nyolcadszor marad itthon, hogy megbirkózzon a hideg téllel - írja a Sokszínű Vidék.

Matyi, a Magyarországon telelő gólya Forrás: facebook / Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Az évekkel ezelőtt készült fotó nyomán Matyi "kocsmába járó" gólyájaként robbant be a köztudatba, mégpedig azért, mert a madár a falu kocsmájával szembeni oszlopon fészkel, és a kocsma udvarába olykor bejár, sőt a helyiek szerint az is előfordult, hogy ott lakomázott fiókáival.

A gólyát évek óta egy helyi család látja vendégül, tavaly a leghidegebb napokban meleg vízzel itatták, gondosan etették, hogy túlélje a telet. Táplálása viszont mostani élethelyzetükben már meghaladja a család anyagi lehetőségeit.

Hogy a gólya etetése ne jelentsen gondot a télen, egy gólyákkal foglalkozó zárt Facebook-csoportban a madárbarátok gyűjtést szerveztek Matyi segítésére. Az ország több részéből és külföldről is ajánlottak fel már pénzt a táplálék megvásárlására, mások az élelem helyszínre szállításában segítenének. Van olyan idős ember, aki annyi türelmet kért, hogy megérkezzen a nyugdíja, más pedig a havi fizetése utánra ígért pénzbeli támogatást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.